728 X 90

Frizurapróba a valóságban

By Frizura & Szépség

Sok nőben, így bennem is ott volt a kíváncsiság, hogy milyen lennék szőkén, feketén vagy vörösen. Vagy hogyan állna nekem a frufru és az egészen rövid haj.

Az egyetlen, ami visszatartott benne, hogy az eredeti hajszínemtől nagyon messze álló tónusokkal a festés során tönkretehetem a hajam. Új, nagyon rövid formát vágatni pedig azért nem akartam, mert holnapra azért nem nő vissza a hajam – és mi van, ha mégsem tetszik? Vagy ha a fodrásznak nem sikerül eltalálnia, mi áll nekem jól?

Mostanában bukkantam rá Butskó Zsuzsára, aki egy új szolgáltatással rukkolt elő, ami nem más, mint egy igazi frizurapróba a valóságban. Számítógépes programok ugyan már léteznek, de hát az mégsem volt az igazi.

Szalonjában, a Főpróbában különböző színű és fazonú parókákat próbálhatunk fel, hogy kiderüljön, mi áll nekünk a legjobban! Itt következmények nélkül, a valóságban megnézhetjük, melyik frizura és szín a legelőnyösebb nekünk.

Több mint 100 női parókából válogatva, másfél órán keresztül lehet próbálgatni, és mindezt meg is örökíthetjük egy fotózással, hogy utána otthon is átnézhessük, megmutathassuk a családnak, barátoknak.

Ez egy nagyon jó program barátnőkkel, születésnapi meglepetésnek és leánybúcsúra is.

De ha komoly változásra szánjuk el magunkat, akkor is sokat segíthet, mert kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő hajszíneket és formákat. Kizárhatjuk azt, ami teljesen nem passzol hozzánk. A fotót elvihetjük a fodrászunknak is, megkönnyítve így neki is a munkáját. Magunknak pedig megspórolhatjuk a csalódást, mert már teszteltük, hogy körülbelül mi áll jól nekünk.

Nekem is jó kis tapasztalatszerzés volt frizura terén. Egy biztos: szőke vagy fekete sohasem leszek, mert nem igazán áll közel a magamról alkotott elképzelésemhez. Viszont – meglepetésemre – már rövid hajjal is el tudnám képzelni magam a próba után.

Molnár Gréta

További információ: www.foproba.hu; http://www.facebook.com/foproba

http://www.frizuraszepseg.hu/szepito-nap/

A Frizura & Szépség Hűségkártyával kedvezményesen veheti igénybe a szolgáltatást!

Leave A Reply

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × 2 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>