728 X 90

Nyári sminktrend Schlovicskó Kata sminkmestertől: merjünk játszani a színekkel!

By Frizura & Szépség

Az idei év a színek, a fények és a kreatív gondolatok megvalósításának a nyara.

Timi teszt Ret.

2016-ban továbbra is divat a tusok használata, ami lehet, vastag, vékony, cicás, de akár színes is. Az alapozóknál megjelent a kissé csillogó hatás, már nem csak matt lehet a bőr alaptónusa. Nagy divat az arc csontosítása, amit porokkal, de krém állagú anyagokkal, vagy akár stiftekkel is felvihetünk. Ennél a technikánál általában 3 színnel dolgozunk minimum, szükségünk lesz egy a bőr alaptónusával megegyező színre, egy legalább 2-3 árnyalattal sötétebb színre, amivel a csontosítást végezzük és egy egészen világos árnyalatra is, amivel a kiemelést és a kipihent hatást tudjuk erősíteni.

Trendi a természetesen vastagított szemöldök is, amit szemöldökporokkal, vagy akár géllel is megrajzolhatunk. A szempillák kiemelése is fontos idén nyáron, de a pillák színe nem csak fekete lehet, hanem akár kék, zöld vagy lila is.

Katikámé 3-IMG_7529

A pirosító színe lehet barackos, bronzos, de akár pinkes is, mindent lehet, ha tudjuk viselni. Az ajkaknál továbbra is a matt, de erős színek hódítanak, lehet a szánk barack, korall, pink, mályva, de akár „ferrari piros” vagy meggypiros is. A szemeknél pedig a nyár jegyében megjelentek a kék árnyalatai, szemhéjszínek, tus vagy akár spirál formájában is!

Idén merjünk játszani a színekkel és engedjünk a kísértésnek, csábuljunk el, ha egy drogéria mellett járunk, mert eljött a Színek ideje!

Schlovicskó Katalin kozmetikus-sminkmester

2konyvj

Figyelmetekbe ajánljuk Kata két szuper könyvét is extra kedvező áron!

„Annyira szerencsés, hogy immár 21 éve azt tehetem nap mit nap, ami a legszebb és legnagyobb szenvedélyem és hobbim is egyben: sminkelhetek! Valamikor réges-régen arra vágytam, hogy festő legyek, de ennél sokkal többet kaptam az élettől, mert nem csak festhetek, de a munkám során rengeteg csodás embert is megismerhetek és a legnagyobb ajándékot kapom tőlük. Hogy mi az? Az elégedett és boldog MOSOLY!

Fiatal, kezdő sminkesként belevetettem magam a versenyzők rohanó és pörgő világába is, 6 évig voltam versenysminkes, nagyon élveztem a megmérettetés örömét és a kreativitás szabadságát. Ennek a korszaknak a lezárásaként jelentettem meg első sminkes könyvemet „Arcmemoárok” címmel.

könyv

Nagyon élvezem a nyári időszakokat, mert ez minden évben az esküvők és a menyasszonyok csodás évszaka, melyben fantasztikus érzés jelen lenni, érezni az örömüket és segíteni, hogy minden tökéletes legyen a „Nagy Napon”. 2011 február 14.-én jelent meg második könyvem „A te napod, a te esküvői smink stílusod” címmel. Ezzel segíteni szerettem volna a magukat nem sminkelő vagy bizonytalan menyasszonyoknak.

Az elmúlt évek során, nagy örömömre sok-sok hölgyhöz, menyasszonyhoz eljutottak a könyveim és bízom benne, hogy tudtam segíteni! Most egyszeri akció keretén belül szeretnék még több polcra felkerülni, ezért most együtt megvásárolhatod a két könyvemet 3500 Ft-ért! A készlet mindössze 80 darab, ezért ne tétovázz, rendelj most!”

A könyvet itt tudjátok megrendelni: http://www.schlovicskokatalin.hu/index.php…

Vagy az info@frizuraszepseg.hu címen is tudtok érdeklődni!

Itt is olvashattok Katáról: https://www.frizuraszepseg.hu/sminkes-rovatunk-vendege-schl…/


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble