728 X 90

Yana, a bőrápolás új megközelítése

By Frizura & Szépség

Az ősi kultúrákban a Yana az utazást, az utat jelentette, most pedig a YANA™ az utazás maga, mely belülről indul, a ragyogó bőrhöz. Az ősi bölcsesség és a modern technológia egyedülálló összeolvadása fedi fel azt az új utat, melynek során a még fiatalabb, még ragyogóbb arcbőrt érjük el.

jana-magazinba

Kínában évszázadok óta hagyományosan fogyasztanak olyan ételeket (például csirkelábat), melyek fiatalítják a bőrt. Ott széles körben elfogadott, hogy a kollagénben gazdag étrend csodás bőrt eredményez. Ezzel szemben a nyugati kultúrákban az étrend gyakorlatilag egyáltalán nem tartalmaz kollagént. A kollagén az emberi testben leggyakrabban előforduló protein, mely a bőrnek erőt és struktúrát ad. Mennyisége a bőrben a kor előre haladtával jelentősen csökken: míg 30 és 40 éves kor között ez a szám 15%, 40-től 50-ig már 30%, 50 és 60 éves kor között 45%-os, 60 és 70 éves kor között 60%-os csökkenésről beszélhetünk.

A YANA™ öregedésgátló kollagén ital segít újjáépíteni és megerősíteni a bőrt, fokozza a szervezet természetes kollagén-termelését és visszaállítja a bőr számára fontos összetevők szintjét, hogy a bőr visszanyerje és képes legyen megtartani fiatalos megjelenését.  Olyan koncentrált szépségital, mely kicsiny napi adagokban maximális hatékonyságot nyújt. Ez a forradalmi szépségital a professzionális bőrápoló termékekkel együtt alkalmazva áttörő eredményeket hoz.
A Yana ereje egyedülálló Lumiplex hatóanyag koktéljában és fejlett technológiák védett elegyében rejlik. Hidrolizált kollagén-peptideket, biotint, fitoceramidokat, hialuronsavat és speciális antioxidáns komplexet tartalmaz.

jana-temaban-cikkhez-body-spa

A YANA™ új megközelítést biztosít a bőregészségben, olyan bioaktív kollagénpeptid komplexet hasznosít, mely klinikailag bizonyítottan javítja a bőr feszességét, csökkenti a ráncok mélységét és helyreállítja a hidratáltságot. A nagy hatékonyságú peptidek lassítják a kollagén vesztést, közben pedig ezzel párhuzamosan a szervezet természetes kollagén-termelését élénkítik. Klinikai tanulmányok igazolták, hogy a kollagénnek ez a biológiailag hasznosuló formája jelentősen csökkenti a ráncok mélységét, növeli a bőr rugalmasságát és hidratáltsági szintjét.

A Yana valamennyi bőrtípusra ajánlott, különösen laza, rugalmasságát vesztett idősödő bőrre. Az eredmény: ragyogóbb bőr napokon belül, akár 63%-kal javul a ráncok megjelenése 30 nap alatt, akár 40%-kal nő a bőr hidratáltsága egyhavi használattól. Az ízletes citrusízű Yana önmagában, vagy vízzel, smoothie formájában, teában vagy más módon fogyasztva is finom. Nem tartalmaz cukrot, glutént, tejszármazékot, sem génmódosított alapanyagot.

Most a www.frizuraszepseg.hu magazin olvasói elsők között próbálhatják ki a forradalmi, öregedésgátló Yana szépségitalt, mely segít a bőrnek visszanyerni és megtartani fiatalos megjelenését! Ehhez nem kell mást tenni, mint részt venni a Yana játékunkban. Részletek a Facebook oldalunkon.

További kollagénfokozó ötletek (pl. Yana Age Later antioxidáns smoothie vagy Yana gyógynövényes jeges tea az egészséges bőrért) a Yana kollagén szakácskönyvben!                         

 Forrás és fotók: Jana, www.royalclinics.hu


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble