728 X 90

5 jótanács, hogy megtaláld a legjobb pénzügyi tanácsadót

By Frizura & Szépség

Egy olyan témát hoztam nektek, amely kapcsán elég fontos, hogy megfelelően tájékozottak legyünk. Ez pedig a nyugdíjbiztosítás-kötés. Én sajnos belefutottam abba, hogy nagyon rosszat közöttem, mivel naivan elhittem az üzletkötőnek, hogy az én érdekeimet nézi és nem hagyja, hogy egy nem megfelelő és rossz feltételű biztosítást kössek.

A tájékoztatás sem volt megfelelő, fontos dolgok kimaradtak, amelyek miatt nem megfelelő döntést hoztam. Az ajánlattétel és a biztosítás megkötése is egy napon történt, így persze 80 oldalt nem igazán tudtam végigolvasni, amely amúgy is nehezen érthető. Sajnos nem független üzletkötőhöz kerültem, hanem az illető egy konkrét biztosítócéget képviselt. Igazából lakásbiztosítás céljából kerültem vele kapcsolatba, de mivel felajánlotta, így nyitott voltam a nyugdíjbiztosításra is. Összegezve elég nehéz és sok feladattal teli időszakomban voltam, így nem tudtam alaposan felkészülni a témában és bíztam az üzletkötőmben. Hogy ti ne essetek ilyen hibába, Vincze Ramóna független szakértő segítségével összeszedtük, hogy mire érdemes vigyázni. Hogyan tudjuk, hogy megfelelő szakemberrel vagyunk, aki a mi érdekünket nézi és nem csak a jutalékra gondol.

Nem ő kér tőled találkozót, hanem te tőle

Egy sikeres pénzügyi tanácsadó nem keres fel téged, te keresed fel őt. Elég ügyfele és jó híre van ahhoz, hogy ne kelljen felhívnia téged kéretlenül. Sosem tukmál, nem akar rábeszélni semmire. Azt érzed, hogy valóban meg szeretné ismerni az élethelyzetedet, lelkiismeretesen felméri az igényeidet, nem sürget, nem presszionál. Javaslatokat tesz, alternatívákat mutat fel, de nem mondja meg, melyik az „egyetlen” helyes megoldás. Helyette minden információt megad ahhoz, ami a felelős döntéshez szükséges.

Téged képvisel, nem a pénzintézeteket

Az igazán jó tanácsadó érted van, és téged képvisel, ami el is várható tőle, mivel a te megbízásodból dolgozik. Vagyis nem a pénzintézetek érdekeit nézi, nem az a célja, hogy a bank vagy a biztosító jól járjon. Hosszú távú együttműködést szeretne veled, aminek a végén ténylegesen eléred a célodat. Aki csak a rövid távú haszonszerzésre hajt, az hamar elveszti az ügyfelei bizalmát. Érdemes a tanácsadó vagy a cég nevére rákeresni, és elolvasni az ügyfélvéleményeket. Aki tisztességesen dolgozik, annál meg fogod találni ezeket a visszajelzéseket, mert nincs mit takargatnia.

Akár húsznál is több szolgáltatóval áll partneri viszonyban

A pénzügyi tanácsadókra szigorú jogszabályok vonatkoznak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiállított engedély nélkül nem dolgozhatnak a szakmában. Az MNB biztosításközvetítői nyilvántartásában név szerint ellenőrizhető, hogy az adott tanácsadó szerepel-e a regiszterben, és aktív-e a státusza.

Itt az is kiderül, hogy az adott tanácsadó függő közvetítő-e. Tőle ne várj függetlenséget, mivel egyféle pénzintézet termékeit értékesíti. Akkor sem fogja a konkurens szolgáltató konstrukcióját ajánlani neked, ha az jobb a sajátjánál.

Ezzel szemben egy független közvetítő nem tartozik egyik pénzintézethez sem. Ez azonban csak annyit jelent, hogy legalább három biztosító termékét köteles forgalmazni, ami még mindig kevés. Keresd fel a tanácsadó cégének weblapját, és ha ott húsznál is több pénzintézet logóját látod, akkor jó eséllyel egy valóban független tanácsadóval van dolgod!

A legmodernebb eszközökkel dolgozik

A tanácsadó szakértelmét nem egyszerű megállapítani, mivel nem feltétlen azon múlik, hogy hány évtizede dolgozik a szakmában. A végzettségen kívül számít, hogy mennyire tartja naprakészen a tudását, jár-e képzésekre, ezeket azonban nehéz ellenőrizni.

Ami viszont egyértelműen szakértelemre utal, ha a tanácsadó nem a levegőbe beszél, és nem is egy lapra rajzolgat, hanem kinyitja a laptopját, és a legmodernebb eszközökkel, összehasonlító táblázatokkal és kalkulátorokkal tudja megmutatni neked az ajánlatok előnyeit, hátrányait, lehetséges eredményeit, tényleges számokkal.

Ha kérdezel tőle, nem ködösít és nem tereli el a szót, hanem érthetően választ ad, hiszen jól tudjuk: ha valaki nem tud egyszerűen elmagyarázni valamit, akkor talán maga sem érti a témát. A hozzáértő tanácsadókat a tévébe, rádióba és podcastekbe is gyakran hívják, az újságok tőlük kérdeznek.

Őszintén beszél a hátrányokról is

Fontos, hogy a pénzügyi tanácsadó őszinte legyen veled. Nincs tökéletes pénzügyi termék, mindegyiknek vannak költségei, esetleg bizonyos hátrányai. Mindig gyanús, ha a tanácsadó csak az előnyökről beszél.

Nyugodtan kérdezd meg, hogy ő milyen konstrukciókat használ, milyen megtakarításai vannak! Egy lelkiismeretes tanácsadó csak olyat ajánl az ügyfeleinek, amit a rokonainak, barátainak is jó szívvel ajánlana. Észre fogod venni, ha valaki olyat ajánl, amiben nem hisz igazán.

Molnár Gréta

Fotó és forrás: Grantis – Vincze Ramóna

Fotó nyitó: Pexels.com

Cikkajánló:

Az új bőr szépsége – Nucleofill kezelés a Royal Clinicsben

Nyárra készülve. Miért fontos a testösszetételünk elemzése? 

Fürdőbomba világnap ajándék Lush fürdőbombákkal

Bonacure Day élményem

A kortalan szépség titka Pataki Ágitól

Filterek nélkül is gyönyörű bőr, professzionális precizitás

Áprilisi szépítő újdonságok

Tökéletes lábak nyárra – már most gondolnunk kell rá

Megérkezett a Hush & Hush Deeply Rooted hajápolási rendszer a haj és az önbizalom növelésére

5 dolog, amiben segít a meditáció

Vissza a természethez a meséken keresztül

Szépségújdonságok márciusra

Olvassunk sokat! Könyvújdonságok

Szemtornára fel! Ismerkedjünk a világhírű Bates-féle szemtornagyakorlatokkal!

Oxygeneo: 3 hatékony szépészeti technológia ötvözete egyetlen kezelésben

Hatékony alakformálás a Maximus testkezelés segítségével

Miért csodanövény az aloé vera?

Kulcsszavak: , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble