728 X 90

5+1 tipp a babalábakért

By Frizura & Szépség

Beszereztük életünk nyári cipőkölteményét, és alig várjuk, hogy felvonulhassunk benne, ám a reggeli rohanásban észre sem vesszük, hogy a szabadon hagyott lábfejünk milyen kiábrándító látványt nyújt. Amit eddig a zárt cipők jótékonyan elfedtek, nyáron többé nem takarja semmi, és nem értjük, hogy az érdeklődő szemek mit vizslatnak a lábunkon… Ilyenkor persze megfogadjuk, hogy megvesszük a legdrágább lábápolási szereket, pedig naponta pár perc és néhány apró trükk is elég a szép eredményhez. Arról nem is szólva, hogy valamilyen különös oknál fogva meglepően sok pasinak fontos az esztétikus női lábfej… A Parasoftin most összegyűjtött 5+1 tippet az elragadó lábakért.

 A nyári időszakban általában kizárólag a bőrvédelemre koncentrálunk, és szinte észre sem vesszük, hogy a lábaink mennyivel kedvezőtlenebb feltételeknek vannak kitéve, mint a zárt cipős időszakokban. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyen egészségesen, frissen és gyönyörűen tarthatjuk lábainkat a legnagyobb melegben is.

:) Rendszeres hidratálás

Kulcslépés a megfelelő lábápolásban. Mint ahogy testünk többi része, a talpunk is könnyen veszít vízkészletéből, ha nem figyelünk a folyamatos pótlásra. A zuhanyzás utáni hidratálással azonban könnyen elkerülhetjük a nem kívánatos bőrszárazságot, mely leginkább a sarkon feltűnő, és határozottan rontja az összképet.

:) Le a bőrkeményedésekkel!

Nincs bosszantóbb, mint a strandra menetel előtt szembesülni az utálatos bőrkeményedésekkel a talpakon. Szerencsére a bőrhámlasztó zoknikkal könnyedén elkerülhetjük az ilyen helyzeteket, ezek ugyanis eltüntetik az elszarusodott réteget, és bababőrt varázsolnak. Érdemes a zoknit már 10-14 nappal strandolás előtt bevetni, hogy az elhalt hámsejtek garantáltan eltűnjenek, és csak a bársonyos, puha láb maradjon.

:) Amit a körömlakk se fed

Tudjuk, hogy van az a lakkozott lábköröm, ami az ápolatlanság érzetét nyújtja, és nem azért, mert pattogzik… A fedetlen lábak a nyári melegben gyorsan koszolódnak, könnyen megkeményedik a bőr a körömágyon, és ezek bizony nagyon látványos esztétikai problémák. Szánj gyakrabban időt nyáron a pedikűrre; ha ügyes vagy és vannak erre alkalmas eszközeid, megfelelő bőrpuhítás után megszabadulhatsz a körömágy csúfságaitól.

:) Izzadó talpak

Kínos és ciki, de a jelenség létezik, főleg a nagy melegben. Nyáron a hintőporozás túl látványos, de ha esténként veszünk egy kellemes teafilteres lábfürdőt (3-4 filter egy lavórnyi vízben), viszonylag rövid időn belül orvosolhatjuk a problémát.

:) Lábduzzanat a melegben

Aki egyébként is hajlamos az egész napi talpalás után a vizesedésre, a nyári melegben ez csak fokozódik. A nap végén mintha ólompáncél lenne a vádlin, a bokán és a lábfejen, és csak reggelre enyhül az érzés. Érdemes napközben többször felpolcolni a lábat, nem túl szorosra csatolni a szandált, és többször tudatosan megmozgatni, nyújtani a lábszárat.

:) Lábfürdő a jó közérzetért

A nyári melegben üdítően hat egy hűvös lábfürdő. A lábáztatás nem csak a bőr felfrissülését és a hőleadást segíti, de el is lazulunk tőle egy hosszú nap végén.

Forrás: Parasoftin

Cikkajánló:

Megjelent Schlovicskó Kata Álom-szivárvány című könyve a sminkek szerelmeseinek

A női szépség ősi indiai hagyománya és szerepe a lelki kultúrában

Nyári szépítőújdonság csokor tőlünk nektek

Kulcsszavak: , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble