728 X 90

A legegészségesebb zöldségekből fogyasztunk legkevesebbet

By Frizura & Szépség

Világszinten és itthon is nagyon kevés hüvelyest fogyasztunk, pedig ezek a zöldségek igazi szuperfoodnak számítanak. Annak ellenére, hogy magas a rost- és fehérjetartalmuk, vitaminokban és értékes ásványi anyagokban is bővelkednek. Egy kutatás szerint azonban a magyarok mindössze 43%-a sorolja a preferált zöldségek közül az első három helyre a hüvelyeseket.

Kevés a növényi élelmiszerek aránya az étrendünkben

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy jót tesz az egészségünknek és immunrendszerünknek, ha növeljük étrendünkben a növényi élelmiszerek arányát, legtöbben azonban még mindig nem vesszük komolyan a zöldség-és gyümölcsfogyasztás fontosságát, a hüvelyeseket illetően pedig még sajnálatosabb a helyzet. Többek között erre hívja fel a figyelmet a hüvelyesek világnapja, amelyet 2018 év végén deklarált hivatalos világnappá az ENSZ közgyűlése. A FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete) 2019-es adatai alapján[1] világszerte átlagosan naponta 21 gramm hüvelyest fogyasztunk fejenként, amely a napi fehérjebevitelünk mindössze 6, a napi energiabevitelünknek pedig mindössze 3%-át teszi ki. Ez az arány az elmúlt 3 évtized óta stagnál, a gabonafélék, tejtermékek és húsok uralta étrend tehát régóta jellemzi szokásainkat.

A hüvelyesek jótékony hatásai

A hüvelyesek értékes növényi fehérjéket és aminosavakat tartalmaznak és az egészséges étrend részeként segítenek az elhízás, illetve egyes krónikus betegségek, mint a diabétesz, szív- és érrendszeri betegségek és a rák visszaszorításában. Annak ellenére, hogy ilyen magas a tápértékük, a világ legtöbb részén a fogyasztásuk stagnált az elmúlt 30 évben, főleg kontinensünkön, ahol a napi egy főre jutó érték nem haladta meg a 7,5 grammot.

A zöldség-, illetve a hüvelyesek fogyasztásának tekintetében hazánknak is van hová fejlődnie. A Bonduelle reprezentatív kutatásának eredményei alapján itthon a napi fogyasztási arányokat tekintve a legtöbben (45%) tejterméket és fehérlisztből készült pékárukat (41%) fogyasztanak, a friss zöldségek fogyasztási aránya pedig mindössze 37%. A válaszadók szerint teljes napi táplálkozásukból 26%-ot tesznek ki a zöldségek, ez az arány azonban a valóságban még kevesebb lehet, hiszen a kutatásban résztvevők feltételezhetően túlbecsülték saját zöldségfogyasztási szokásaikat. Kedvenc zöldségeink a paradicsom, a burgonya, illetve a paprika, a hüvelyeseket pedig mindössze a válaszadók 43%-a tette az első három helyre, ha a preferált zöldségekről volt szó. Az eredményekből jól kitűnik, hogy zöldségfogyasztásunk alapját leggyakrabban a fő fogások mellé köretként elfogyasztott krumpli és a szendvicshez bevitt paradicsom és paprika képezi.

A hüvelyesek ilyen alacsony arányú fogyasztása gazdasági, történelmi és társadalmi-kulturális okokra vezethető vissza, a jelenségben szerepet játszhat a fagyasztott és konzerv zöldségek mellőzése is. A megkérdezettek 66%-a ugyanis a friss zöldségeket részesíti előnyben a főzés során a konzerv és fagyasztott termékekkel szemben, ezáltal sok hüvelyest mindössze időszakosan van lehetőségük felhasználni. Konzervként mindössze 42%, fagyasztva pedig csupán 47% fogyaszt legalább hetente zöldséget, így a válaszadók több mint fele a téli időszakban rengeteg féle hüvelyest nélkülöz az étrendjéből.

A zöldborsó a kedvenc

A legnépszerűbb hüvelyes itthon a zöldborsó, ennél a zöldségnél lényegesen kevesebbet fogyasztunk a különböző babokból, lencsékből és csicseriborsóból. Ezek a növények pedig igazi szuperfoodnak számítanak: magas a rosttartalmuk, amely többek között segít a vércukorszint egyenletes szinten tartásában és hozzájárul az egészséges emésztéshez és a normál koleszerinszint fenntartásához is. Fehérjében gazdagok, valamint kiváló B1 és B6-vitamin-, pantoténsav-, valamint folsavforrások, és olyan ásványi anyagokban is gazdagok, mint a kálium, cink, réz, foszfor, vas és a mangán. Felhasználásuk ráadásul igen változatos lehet, hiszen készíthetünk belőlük leveseket, főzelékeket, de gondolhatunk rájuk köret vagy saláta, illetve a manapság igen népszerű krémek és mártogatósok formájában is.

Forrás és fotó:  A Bonduelle országos reprezentatív kutatását az NRC készítette 2019. októberében, a kutatást pedig a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével állították össze. A zöldségfogyasztási és étkezési szokásokra irányuló kérdőívet 1000 fő 18-59 év közötti válaszadó töltötte ki.

[1]forrás: FAO (Food and Agriculture Organization of the United Nations): The global economy of pulses; 2. fejezet (Pulses: nutritionalbenefits and consumption patterns), 15. oldal; http://www.fao.org/3/i7108en/i7108en.pdf

Cikkajánló:

Tudj meg többet az asztrológiáról!

Hasznos tippek a fejfájás ellen

Kókuszgolyó Gretas Kitchen módra

Rúdfitness varázslat. Így még sosem láttad!

Az igazi boldogság az önzetlen szeretetben teljesedik ki

Szívet melengető szépítő újdonságok

A meditálás jótékony hatásai. Ismerd meg a Transzcendentális Meditációt!

A sokoldalú citrom

Harisnya vagy harisnyanadrág? Tudd meg honnan ered és mi a különbség köztük!

Kulcsszavak: , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble