728 X 90

A nap és a hold láthatatlan hatásai

By Frizura & Szépség

Az asztrológia olyan ősrégi tudomány, melynek eredete a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, és megnyilvánulási formái számos történelmi változásnak voltak kitéve. Minden ősi kultúra foglalkozott asztrológiával, amely akkoriban szerves egységet képezett a csillagászattal.

A régi egyiptomiak, babiloniak, sumérok, indiaiak és kínaiak, sőt az inka és maya kultúrák – mind használták égi megfigyeléseiket, hogy pontosabban megismerjék az élet törvényszerűségeit és lehetőleg harmóniában éljenek ezekkel a természeti ciklusokkal.

Kőtáblákra véstek és papírusz tekercsekre írtak olyan kezdetleges csillagászati jelenségeket, mint pl. a holdfogyatkozás és napfogyatkozás, majd megfigyeltek egyéb, sajátosabb bolygómozgási mechanikát is, amelyeket –más, babona alapú előjelekkel összevetve- a fenyegető éhínségek és természeti katasztrófák, vagy éppen a nyugalmas időszak és áhított jólét jeleinek is tekintettek.

Az égi fővilágosítóink

A napnak, mint életadó fény- és melegforrásnak a jelentősége minden korban nagy volt. De főként akkor volt nagyon hasznos, amikor a földművelés kialakult (kb. i.e. 10.000 – 8.000), hiszen őseink nagyjából abban a prehisztorikus időszakban jöttek rá arra, hogy a földművelés nagymértékben függ az évszakok változásától, illetve a Nap és a Hold ciklusaitól (Geocentrikusan értelmezve, azaz a Földről nézve). Szóval őseink már akkoriban felismerték az összefüggést a hold fázisai és az árapály jelensége között. Ezt az óceánokra és tengervizekre ható rejtélyes hatást nevezik ma a hold gravitációs térerejének. Továbbá az égbolt égi testei mozgásának pontos megfigyelése lehetővé tette az ősszüleink számára az idő felosztását is, az egyszerű napóráktól kezdve egészen a Julianus naptár elkészítésén át a modernebb Gergely naptár megszerkesztéséig.

Az asztrológiában ezt a 2 égitestet „fővilágosítóknak” nevezik. Tehát az életadó állócsillagunk, a központi nap mellett, azért a másik fővilágosító, az éjszakai égbolt királynője, a Hold is mindig igézően magára vonta az emberek figyelmét. Nem ok nélkül vált a Nap és a Hold különböző korok, különböző népeinek szemében legfőbb Isteni jelképpé!

A Nap a férfiasság, a Hold pedig a nőiesség ősi szimbóluma. A régi görögök az apollói/maszkulin minőségeket, illetve a dionysos-i/feminin természetet társították hozzájuk, a társadalom színterére kivetítve és emberi formában megjelenítve őket.

Hold, a nőiesség  szimbóluma

Szinte valamennyi mitológiában női alakban jelenik meg a Hold, és amilyen sok arca van a Holdnak, olyan sokfélék a matriarchális természetű Holdistennők is.

Szeléné holdistennő például a befogadó, női őselvet képviseli, de a neve „sugárzót” jelent. Testvére és felesége Héliosznak, a napistennek, akivel csak titokban lehetnek egymáséi, ezért Szeléné eltűnik amikor Héliosszal egyesül. Ilyenkor pedig Újhold van, a kezdet és újrakezdés időpontja.
Ekkor egy új ciklus kezdődik, és így találjuk meg a Nap és Hold egyesülésében a mag, a csíra vagyis a dolgok őskezdetének archetípikus képét.

A Telihold megfelelője pedig Héra, Zeusz felesége. Ő az anyaság istennője, és a nők fontos szerepére utal a görög mitológiában. Héra egyfelől az otthonok és tűzhelyek őrzője, másfelől pedig a hűséges –ám féltékeny- feleség archetípusa is.

Szeléné, aki a Rómaiak Diána Istennő alakjának a megfelelője, a termékenység egyik képviselője, a nők protektora, az otthon és a család istennője, és ebben a szerepében osztozik Hesztiával, a templomi- és családi- szakrális láng őrzőjével. Ő egyben az éjszaka, az alvás és a halál Istennője is. Összefüggésbe hozható a Föld életritmusával, az ár- apállyal, amelyet a Föld tömegvonzása idéz elő, és minden olyan folyamattal, amelyben a születés és elmúlás ciklusa jelen van.

A Hold és az érzelmi világunk

A Hold lélektanilag tekintve a tudatalattihoz társítható érzelmi világunkat, azaz lelkünk alaphangulatát szimbolizálja, valamint az tudattalan, ösztönös érzeteinket és érzelmi mintáinkat, amelyeket a mindennapokban megélünk. A Hold azt is mutatja, hogyan reagálunk önkéntelenül a külső ingerekre, milyenek ezek a természeti-spontán lelki reakcióink.  A legelső lunáris minták csecsemő és kisgyerekkorban formálódnak, majd a későbbi években egyre többször aktiválódnak, és intenzíven kapcsolódnak a benső anyához, a bennünk élő anyai és ős-női princípiumhoz.

Ennélfogva egyfelől az odaadási képességünkről, a prímér ragaszkodásról, a gondozásról és táplálásról szól, vagyis arról, hogyan tudunk érzelmileg kinyílni és mennyire vagyunk érzékenyek és befolyásolhatóak. Másfelől azt képviseli, hogy miként ragaszkodunk, hogyan próbálunk érzelmileg adaptálódni és milyen típusúak a gyermeki fantáziáló álmodozásaink. Mivel az anya a csecsemő számára a világot jelenti, egy olyan „ősbenyomást”  hagy benne amit magával visz az életbe, s ez lesz az alapvető tapasztalata a világról és anyaképről.

Március 10 – 25. közötti időszak előrejelzése

A tranzit Nap, a Vénusz és a Neptunusz (domicil) a Halak csillagjegy morfogenetikus erőterében halad és ennek csúcspontja március 13.-án a Halak újhold napján volt.  Ebben az időszakban történik az extraszenz érzékenység aktiválódása, spirituális energiák kibontakozása.

A fönt említett napokra nyugalmas programokat szervezzünk magunknak, amikor a befele fordulásé vagy a természetben való feltöltődésé lehet a főszerep. Lehetőleg ne ezekre a napokra időzítsünk a nagy bevásárlásokat, hanem inkább lazítsunk (amennyiben munkánk jellege és a munkahelyi körülmények ezt megengedik). Amennyiben tehetjük nézzünk inkább lelkiségről szóló, spirituális tematikájú filmeket, hallgassunk több relaxáló zenét, olvassunk fantasy regényeket vagy végezzünk spirituális, kreatív tevékenységet.

Ebben az időszakban törődjünk inkább saját magunkkal, hogy felfedezhessük  saját mélyebb igényeinket és lelki értékeinket. Ha ezt tesszük, akkor ezzel a konfliktus helyzeteket is nagyjából megelőzhetjük, vagy legalábbis nagy mértékben enyhíthetjük a Marsikus feszültségeket. Fedezzük fel a világ és önmagunk szépségét. Ez egy álmodozó, kicsit misztikusan ködös időszak, így legjobb ha ilyenkor nem hozunk semmilyen konkrét döntést, viszont cserében ott lesz életünkben egyfajta Égi áldás és Istennői kegyelem. Csodálatos felismerésekkel gazdagodhatunk tele érzelemmel és színes álmokkal.

Lelki béke időszaka

A Halak Hold idején természetszerűen aktiválódik az ESP (fokozott érzékenységű észlelés) képességünk, így hát megnövekszik az intuíciós és telepatikus képesség használatának a lehetősége is, és ráadásul fokozódik a művészi alkotás vágya. Ugyanakkor most könnyebben beszélhetünk lelki dolgokról, mélyebb érzelmekről és akár jó szamaritánus módjára, szívesen segíthetünk a társadalmilag elesetteken vagy a kiszolgáltatott betegeken. Másfelől pedig, mivel ez a ősi misztériumokra hangolt tranzit időszak különösen kedvez az intim beszélgetéseknek, most érdemes a sokáig rejtegetett titkainkról is beszélni egy számunkra bizalmas személynek, őszintén feltárva lelkünk bizonyos titkait egy pszichológus, szülő vagy jóbarát előtt.

Az eleve érzékenyebb lelkületű gyerekekre jobban figyeljünk oda, inkább nyugis programot szervezzünk nekik, mert ők most különösen érzékenyek és sértődékenyek lehetnek (különösen a víz jegyű szülöttek: pl. Rák vagy Halak Napjegyű –vagy akár ugyanezen aszcendensű- gyerekek).

És emlékezzünk arra, hogy a Halak harmonikus  megnyilvánulásához és annak  uralkodó bolygójához, a Neptunuszhoz tartozik felsőbb oktávjában az Egyetemes Isteni Szeretet! Tehát ne feledjük, hogy teológiailag értelmezve a Krisztusi önzetlen-szeretet „angyali időszakában” vagyunk, és ily módon ha megnyitjuk szív csakráinkat, hogy minél több szeretetet áramoltassunk a nagy világba, annál többet is kapunk vissza!

Nagyon hasznos módszer lehet ilyenkor, spirituális fejlődésünk szempontjából, a vizualizáció (teremtő képzelet), a mantrázás (hangterápia), közös éneklés (’bhajan’) vagy a kellemes füstölő illatokkal áthatott meditáció bármely formája (’dhjána).

Nagy Csaba Loránd

Holisztikus Asztrológus

Tel: 06-70/65.65.284, E-mail: csnagy1974©gmail.com

Fotó és forrás: Nagy Csaba Loránd, Ingyenesháttérképek.eu

 Cikkajánló:

A séta a legjobb orvosság

Tavaszi szépségújdonságok

Így válasszunk a tavaszi arckezelések között!

Tudj meg többet az asztrológiáról!

Hasznos tippek a fejfájás ellen

Kókuszgolyó Gretas Kitchen módra

Rúdfitness varázslat. Így még sosem láttad!

Az igazi boldogság az önzetlen szeretetben teljesedik ki

Szívet melengető szépítő újdonságok

A meditálás jótékony hatásai. Ismerd meg a Transzcendentális Meditációt!

A sokoldalú citrom

Kulcsszavak: , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble