728 X 90

Arcmaszkkalauz! Milyen maszkok közül válogathatunk?

By Frizura & Szépség

Biztosan mindenkinek van kedvenc arcmaszkja, de higgyük el, érdemes minél többfélét kipróbálni. Így nem csupán az alapján választhatjuk ki az aktuális maszkot, hogy a bőrünknek mire van szüksége, hanem aszerint is, hogy mennyi időnk van a bőrápolásra, vagy éppen mennyire intenzív hatásra van szüksége. Krémes, fátyol, beszívódó vagy lemosható? Ezeket járjuk most körül egy kicsit részletesebben. Tegyünk fel egy maszkot és élvezzük a tökéletes „énidőt”, amely üdítő változatosság lesz a hektikus hétköznapok után!

A hétköznapok tele vannak rohanással, feladatokkal, kihívásokkal, mindezeket pedig felfokozott tempóban igyekszünk kezelni. Emellett a környezetünk is hatással van ránk, sőt még az az információt ontó digitális világ is, amiben mindannyian élünk, dolgozunk, és amely szinte pihenni sem hagy minket. Ha sokat stresszelünk emiatt, egy idő után felborul az egyensúly. Ezt helyre kell billenteni testi és lelki téren egyaránt. Egy csendes este otthon, vagy egy bekuckózós vasárnap délután a megfelelő bőrápoló maszkkal kombinálva tökéletes alkalom arra, hogy relaxáljunk, feltöltődjünk és átadjuk magunkat a maszkok szépítő hatásának. Csukott szemmel érezni az arcmaszk ápolását, ez egy igazán pihentető élmény lehet, amelyet időről időre meg kell adnunk magunknak és a bőrünknek.

Klasszikus maszkok

Kezdjük az áttekintést a hagyományosnak számító, tasakos arcmaszkokkal! Ez a formula általában egy tasakba van rejtve, amelyből ki kell nyomni, majd felkenni az arcbőrre a maszkot. Állaguk krémes, és a hatóidő lejárta után langyos vízzel leöblítendő a bőrről. Olyan is van, amely gélállagú, majd száradás után lehúzható (pl. Urban Skin Detox Pórusfinomító Lehúzható Arcmaszk), ezeket általában a zsíros vagy kombinált bőrtípussal rendelkezők kedvelik, hiszen segítik a bőr felszínének tisztulását, amellett nyugtatnak és friss bőrérzetet adnak. Az ilyen típusú, tasakos maszkoknak számos előnyük van: könnyű őket használni, alig foglalnak helyet a fürdőszobapolcon, optimális a mennyiségük egyszeri használatra vagy tesztelésre. Az ilyen kiszerelés utazáshoz is remekül beválik, vagy olyan alkalmak előtt (pl. randi) is bevethető, amikor gyorsan kell felfrissíteni az arcbőrt (pl. Bye-Bye Dry Skin Tápláló Arcmaszk vagy Q10 Power Bőrkisimító Ránctalanító Arcmaszk).

Mit tudnak a fátyolmaszkok?

Ezek az arcmaszkok olyanok, akár egy papír zsebkendő vagy finom szövésű kendő, amelyet szérummal itattak át, a fátyol a bőrre simul, megakadályozza a nedvesség párolgását, szinte „bezárja” a bőrbe a hatóanyagokat. Mivel a szemeknek, az orrnak és a szájnak rések vannak vágva rajta, ezért nagyon könnyen ráilleszthetőek az arcra és kényelmesen viselhetőek a hatóidő alatt. A fátyolmaszkok egyébként Koreából indultak világhódító útjukra, és hamar népszerűvé váltak a bőrápolási újdonságokra nyitott nők körében, nem véletlenül: magas hatóanyag-tartalmuknál fogva intenzív hatást fejtenek ki, gyorsan beszívódnak a bőrbe, azonnali ragyogást és hidratáltságot kölcsönözve annak. Viselésük alatt pedig erősen ajánlott a pihenés.

A NIVEA Urban Skin 10 Perces Méregtelenítő Fátyolmaszk tisztító kényeztetést nyújt a bőrnek. Fekete szénnel és zöld teával gazdagított formula, amely a feketetölgy rostokból álló, extra puha szöveten keresztül fokozatosan látja el hatóanyagokkal a bőrt, miközben elnyeli a szennyeződéseket.

Q10 Plus 10 Perces Energetizáló Fátyolmaszk Q10 koenzimmel és C-vitaminnal dúsított szérummal segít csökkenteni a ráncokat és energizálja a fáradt, fakó bőrt. A Hyaluron Cellular Filler 10 Perces Feltöltő Fátyolmaszk hialuronsavval és kollagén serkentővel segít feltölteni a ráncokat és finomítani a kontúrokat. Mindhárom fátyolmaszk biológiailag lebomló anyagból készült.

A Nu Skin Radiance lapmaszk nyugtató és hidratáló összetevőkkel van átitatva. Japán eredetű lapmaszk, amely puhává és ragyogóvá fogja varázsolni arcbőrünket.

Image Skincare I MASK öregedésgátló, hidrogél lapmaszk, mely simít és ragyogóvá teszi a bőrt: egyedülálló hidrogélszállító rendszerének köszönhetően ez a maszk fehérítő és öregedésgátló hatóanyagok komplexét tartalmazza a sima, ragyogó bőrért. Peptidek és fehérítő növényi kivonatok koncentrált elegye átalakítja a fáradt bőrt. Erős antioxidánsok segítenek a ráncok kisimításában. A japán Onsen-Sui- és a Dzsedzsu-szigeti különleges vizek a bőr ásványokban gazdag hidratálással töltik fel.

Image Skincare I MASK hidratáló, hidrogél lapmaszk, mely visszapótol és feltölt. Ez a hidratáló hidrogél lapmaszk segít a bőrnek magába szívnia a nedvességet, a harmatosan friss megjelenésért, tökéletes megoldás egy repülőút után, mert azonnal felfrissíti a fáradt bőrt. Az Onsen-Sui termálvíz és a Dzsedzsu vulkanikus víz csillapítják a bőr szomját. A bőr feltöltődik, harmatosan friss és revitalizált lesz. Esszenciális aminosavak és antioxidánsok táplálnak és nyugtatnak a feltöltött és ragyogó bőrképért.

The Body Shop Aloe Fátyolmaszkja 100%-ban lebomló fátyolmaszk azonnal hidratálja és puhítja a bőrt, ráadásul hosszú távon védi a káros szabad gyökök ellen is. Rendszeres használata mellett a bőr nedvességmegtartó képessége javulhat, antioxidáns E-vitamin-tartalmának köszönhetően pedig megakadályozza a bőr dehidratációját és egészséges ragyogást ad neki. Közösségi kereskedelmi mexikói aloe verát, valamint búzacsíraolajat és természetes eredetű hialuronsavat tartalmaz. 100%-ban lebomló és 100% vegán.

Nem kell lemosni…

Most következzenek az ún. melt-in éjszakai arcmaszkok. Ezek lényege, hogy alvás előtt felvisszük a bőrre, akár egy krémet, bemasszírozzuk, és hagyjuk hatni egészen reggelig. Így lehetővé teszik számunkra az igazi „beauty sleep” élményt, vagyis hogy egy pihentető alvás után ragyogó, friss és ápolt arcbőrt lássunk viszont a tükörben. A melt-in maszkok ápoló összetevői mélyen beszívódnak a bőrbe, és amíg mi alszunk, intenzíven fejtik ki a hatásukat. Így reggel nem csak szebb bőrrel ébredünk, de a napközbeni arcápolás miatt sem kell aggódnunk. A bőrünk egész nap ápolt és egészséges lesz.

A NIVEA Urban Skin Good Night Detox Éjszakai Arcmaszk védi a bőrt, megtisztítja a káros anyagoktól. A Q10 Power Sleeping Melt-in Éjszakai Arcmaszk kisimítja az apró ráncokat. A Hyaluron Celular Filler Sleeping Melt-in Éjszakai Arcmaszk pedig extra ápolást biztosít a feszességét vesztett bőrnek.

Image Skincare Vital C Hydrating Overnight Masque: ez az éjszakai kezelés háromszoros ásványi komplexével energizálja a bőrt és revitalizálja megjelenését. A géltextúra vizet biztosít a bőrnek, és bezárja az alapvetően fontos tápanyagokat, mindezt alvás közben. A kék-zöld alga kivonata, mely egy természetes retinoid alternatíva, segít a bőr simításában és a ráncok eltüntetésében. A hematit és a malachit egyedülálló ásványi ragyogást nyújt a stresszes bőrnek. Ébredéskor pedig a bőr intenzíven hidratált és ragyog. Orvosok által kifejlesztett termék. Parabénmentes.

Aludjuk szépre magunkat a Shiseido White Lucent Ragyogásfokozó Éjszakai Krém & Maszkkal. Könnyed, selymes éjszakai krém, mely segít visszaállítani a bőr reagálóképességét, hogy képes legyen optimálisan reagálni a bőrápoló készítményekre az egységesen ragyogó bőrért. Aktiválja a bőr megújuló képességét a pigmentációs károsodásokkal szemben és halványítja a már meglévő pigmentfoltokat. Szabályozza a túlzott melanintermelést, ellenállóbbá teszi a bőrt, ezáltal megelőzi a jövőbeni pigmentfoltok kialakulását, valamint kijavítja a nap folyamán keletkező károsodásokat, reggelre egyenletesebb, ragyogóbb bőrt biztosít. Használjuk este a bőrápolási rutin utolsó lépéseként! Használhatjuk kúraszerűen maszkként, vastagabb rétegben eloszlatva az arcon.

Tisztító arcmaszkok

A szabad gyökök folyamatosan körülvesznek minket, kültéren és zárt helyeken egyaránt. Ezek a szennyezőanyagok általában nem láthatóak és nem érezhetőek, de a bőrön mégis lerakódnak, és áthatolva azon káros hatásúak, például fokozzák a bőrsejtek öregedését. Ezért is kell ezektől minden este megtisztítanunk a bőrünket. A bőrtisztító termékek tehát nagyon fontos elemei a szépségrutinunknak, lecsökkentik a bőrt érő káros ingerek hatását (pl. a légszennyezés) és alaposan tisztítják a bőrt a faggyútól, krémek és sminkek maradványától. Ezek általában agyagot tartalmaznak, amelyek kiváló tisztító és nyugtató hatásukról ismertek.

NIVEA Urban Skin Detox 1 Perces Arcmaszk fehér agyaggal és magnóliával tisztítja és ápolja az arcbőrt. Az Urban Skin Detox Mattító Lehúzható Arcmaszk tökéletesen tisztítja a bőrt, az apró szennyeződéseken kívül az elhalt hámsejteket és a száraz bőrt is eltávolítja. Az Urban Skin Detox 3 in 1 Agyagos Arclemosó speciális gyulladáscsökkentő tisztítókrém feketerizs-, zöldteakivonatot, valamint természetes agyagot tartalmaz, mattítja és kisimítja a bőrt, felszabadítja az eltömődött pórusokat.

Image Skincare I MASK – Tisztító, probiotikus pakolás erősíti a bőrt, olyan mint egy pohár zöldségnektársmoothie a bőrnek, ez a méregtelenítő pakolás úgy táplálja és erősíti azt, a probiotikumok, a szupergyümölcsök és a tisztító zöld agyag erejével. A joghurtalapú probiotikumelegy a bőrön természetesen jelen lévő bőrflórát támogatja, visszaadja a bőr egyensúlyát. Az ásványokban gazdag brazil zöld agyag tisztít és finomítja a bőr textúráját. Az antioxidánsokban dús acai-, mangosztán-, goji- és gránátalmanövények gondoskodnak a táplálásról.

Nu Skin Nutricentials Creamy Hydrating Masque (krémes hidratálómaszk): Nincs is annál jobb érzés, amikor egy fárasztó nap végén belefekszünk a meleg vízzel teli, habfürdőtől illatos kádba, és átengedjük magunkat a frissítő hullámoknak és az éltető hidratálásnak, amit bőrünk magába szív. A Nutricentials Creamy Hydrating Masque pontosan ezt az érzést kívánja feleleveníteni. Ez a tápláló arcmaszk növényi kivonatokat tartalmaz, amely elősegíti bőre hamvas és ragyogó megjelenését. Hatékony formulája megköti a nedvességet a bőrben, enyhíti a szárazságot, és egészséges ragyogást kölcsönöz.

The Max stem cell masque with Vectorize Technology 59 ml: Páratlanul MAXimális hatóanyag-tartalmú, luxusarcpakolás, mely fiatalít, regenerál, revitalizálja a fáradt, öregedő bőrt. Többféle növényi eredetű őssejttel, erős peptidekkel és természetes növényi hatóanyagokkal állítja helyre a bőr fiatalságát és ragyogását. Parabénmentes.

AHAVA Bőrmegújító Iszapmaszk: Ásványi anyagokban gazdag, regeneráló és hidratáló arcmaszk holt-tengeri iszappal. Segíti a bőr anyagcsere-folyamatait és mikrokeringését, helyreállítja a bőrműködés apróbb hibáit. Hatására visszatér az üde, fiatalos bőrkép, a ráncok halványodnak, a sejtek hidratáló, tápláló anyagokkal töltődnek fel. Használat: heti 2–3 alkalommal vigyük fel az arcra a szemkörnyék kihagyásával, majd 10 perc után langyos vízzel mossuk le. Az AHAVA termékek elérhetőek az Internetpatikában.

Schüssler Natúr Vegán Arcmaszk: A rózsaszín agyagot, szőlőmagolajat, sárgabarackmag-olajat, kávét és Nr. 8-as Schüssler-féle ásványi sót tartalmazó arcmaszkunk egy igazán sokoldalú termék. Ez a krémes állagú maszk mélyen hidratálja, táplálja és puhítja a bőrt. Bőrfeszesítő, gyulladáscsökkentő hatású, használata normál és zsíros bőrre egyaránt ajánlott. Használjuk heti 1–2 alkalommal: alapos arctisztítás után vigyük fel a bőrre, hagyjuk hatni 5–10 percig, majd bő, langyos vízzel gyengéden öblítsük le. 100% natúr, hipoallergén, vegán termék.

Naja Forest Ásványi Agyag Maszk, reishigomba-kivonattal, növényi hialuronsavval és kollagénnel: Ezt a bioaktív maszkot kifejezetten az érzékeny bőr számára fejlesztették ki a Naja Forest szakemberei. Az érzékeny bőr jellemzően pirossággal, irritációval és kellemetlen feszítő érzéssel reagál a különböző külső hatásokra. Így a bőr gyorsan fáradttá, foltossá és egyenetlenné válik. Alapja a bioreishigomba-kivonat, és a hialuronsav hosszan tartó és intenzív hidratálást biztosít. Továbbá a Római kamillavíz és panthenol segít a bőr megnyugtatásában. Regeneráló és öregedésgátló hatású, helyreállítja a bőr egyensúlyát, enyhén tisztító, minden bőrtípusra alkalmas, különösen a száraz vagy érzékeny arcbőrre. Vigyük fel a megtisztított arcbőrre ujjbeggyel! Önmagában, hígítás nélkül kell alkalmazni. A szem és a száj környékét hagyjuk ki! Várjuk meg, míg a maszk kifehéredik, majd vízzel mossuk le! A nagyobb hatékonyság érdekében használjuk utána a Naja Forest Bioaktív Arckrémet reishivel! 100%-ban vegán és organikus termék. A Naja Forest termékek elérhetőek az Internetpatikában!

Korábbi cikkünk pakolások és maszkok témában hasznos tippekkel!

Pakolások és maszkok a szép ragyogó bőrért!

Cikkajánló: Őszi szépítőújdonságos csokrunk!

Forrás: Nivea

Modell fotók: Nivea

Kulcsszavak: , , , , , , , , , , , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble