728 X 90

Átvarázsolva – Eszter

By Frizura & Szépség

Első vendégünk, az „Átvarázsolva” rovatban Eszter, aki egyben szakértőnk is. Az átváltozásra kíváncsiságból jelentkezett, mert szereti, ha foglalkoznak vele.

„Pszichológus vagyok, gyermekekkel dolgozom már az egyetem óta. Nyitott, barátságos, kicsit bohókás természet vagyok. Az öltözködésem általában nem feltűnő, de mindig van rajtam egy-egy olyan kiegészítő, ami vicces, színes vagy érdekes. Egy színes cipőfűző, rózsaszín cipő, vidám karkötő, vagy fülbevaló. A sportosabb, kényelmesebb ruhákat szeretem, de mindig keresek olyan alkalmat, amikor csinosan jelenhetek meg.

Smink szempontjából elég vállalkozó szellemű vagyok, gyakran sminkelem színekkel a szemhéjam, lakkozom feltűnően a körmöm, ennek ellenére a hajamon nem sok változás történt életem során.

A szépségápolást nem viszem túlzásba, arckrém, testápoló, sampon, tusfürdő stb. Szóval az alapdolgok. Amire mindig figyelek, hogy tiszta, ápolt legyek, így a körömlakk és egy laza smink mindig felkerül indulás előtt. Pénztárcakímélés miatt igyekszem az otthoni praktikákat előnyben részesíteni.

Az új frizurám azért tetszik nagyon, mert a színe nagyon jól áll, alapvetően sötét maradt, de a melírrel feltűnőbb, vagányabb. Emellett a frufrut sosem mertem vállalni, pedig úgy látom, hogy sokat lágyít az arcomon, és biztos vagyok benne, hogy ha összefogom a hajam, akkor is nagyon jól fog mutatni.”

 

Frizura:

Eszter otthon festett hajjal érkezett az átvarázsolásra. Ezt a sötétbarna hajszínt nehéz megváltoztatni, mert a művelet nagyon igénybe veszi a hajat. Eszter esetében is felmerült a szőkítés lehetősége, hogy nagyobb legyen az átváltozás, de Dezső végül úgy döntött, hogy nem teszi ki Eszter haját ennek a megpróbáltatásnak.

A felső részen leválasztott egy rombuszt és a rombusz oldalai mentén fóliába, hatszázalékos szőkítővel nagyon vékony passzékat világosított fel. Ezt követően két különböző színárnyalattal beszínezte a passzékat. Az alsó passzék lilás rózsaszínes, a felső színek hamvasabb, világosabb szőkés színárnyalatot kaptak. A szárítás után harmonikus színösszeállítást kaptunk.

 

 

Eszter hajszíne sötét lilásbarna árnyalattal lett megszínezve. Az alapszínnél Dezső ammóniamentes színezőt Color Touchot használt. Az ilyen sötét színmélységű hajakat célszerű színezni, mert azzal is ugyanolyan tartós és intenzív színt kapunk.

A formánál Dezső figyelembe vette Eszter óhaját, hogy a haj hossza megmaradjon. A hátsó részen a tarkó hajrész hossza megmaradt. A kalapvonal környékén rövidebbre vette és kikönnyítette. Ezzel a technikával a forma tartósságát, valamint könnyen kezelhetőségét biztosította. Esztinek magas a homloka, így Dezső egy tömörebb frufrut vágott neki, ami lágyítja vonásait.

 

Hazafelé már az új frizurával

Smink:

Eszter bőrszíne világos, ezért bronzosító helyett inkább arcpirosítót használt Kriszti. Sötétebb bőrűeknek ajánlott a bronzosítás. Telt ajkaihoz, illetve barna hajszínéhez remekül passzol a rózsaszínes árnyalatú szájfény. Eszternek nagy, őzikés szemei vannak, ezért szempilláit kihangsúlyozta: a drámaiabb hatás eléréséhez szempilláit kétszer festette ki szempillaspirállal, vigyázva, hogy ne ragadjanak össze – alsó és felső szempillákat egyaránt. Szemöldökét kiemelte, majd aranybarna színt használt a szemhéjára, ami arckarakteréhez, ajkai színéhez és a frizurához is passzol. Eszter úgynevezett „fordított háromszög” arcformával rendelkezik. Ezt az arcformát a kissé hegyes áll, illetve magas homlok jellemzi. Optikailag az áll kevésbé tűnik élesnek, ha kis pirosítót/bronzosítót használunk, így Eszternél is ezt alkalmazta.

 

Frizura: Ember Dezső – Wella Friseur Service

Smink: Kapin Krisztina

Ruha: Navona by Pastellstudio

Helyszín: Wella Friseur Service

Fotó: Benkó János

 


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble