728 X 90

Beleszülettem a fodrászkodásba, interjú Jenser Sofival

By Frizura & Szépség

Pár héttel ezelőtt Jenser Sofinál jártam hajszépítésen az Infinity Hair & Beauty Szalonban. Az én hajszínemet is megviselte a több hónapos karantén, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit varázsol nekem Sofi. Nagyon szeretem az eredményt, jó volt látni, hogy Sofi milyen profin frissítette fel a hajszínemet. Ajánlom a figyelmetekbe, ha éppen Budapesten jó fodrászkeresőben vagytok! A frizurám mellett még egy interjút is összehoztunk, amelyben Sofit sok mindenről kérdezgettem.

Miért lettél fodrász?

Sokan feltették már ezt a kérdést nekem, bár azt hiszem, azoknak, akik gyermekkorom óta ismernek, egyértelmű volt a döntésem az első perctől fogva. Már magam sem emlékszem arra a bizonyos pillanatra, amikor eldöntöttem, hogy fodrász szeretnék lenni. Gyakorlatilag beleszülettem, kislánykorom óta elvarázsol ez a világ és benne az, hogy pár órán belül újjá tud születni a nő, láthatóan megfiatalodni, kinyílni.

Van a családodban esetleg valaki, akinek köszönhetően választottad ezt a hivatást?

Édesanyám 1974-ben – pár évvel a születésem előtt – végzett és kezdett el dolgozni fodrászként, így nekem az otthonunk, az óvoda és az iskola mellett, a fodrászszalon is természetes közegem lett, szinte minden szabadidőmet ott töltöttem anyu mellett.

Amikor már nagyobb lettem, olyan 8–10 éves, sokszor be is tudtam segíteni, amit emlékszem, nagy örömmel éltem meg: mostam a vendégek haját, dauert fixáltam, festéket kevertem.

Hasonlóan igyekszem én is bevonni a nagyobbik lányomat, aki szintén viszi tovább a családi hagyományt és büszkeségemre szeptembertől ő is fodrásznak tanul majd.

Van példaképed a fodrászok között, vagy akinek rendszeresen nézed a munkáit?

Sok magyar és külföldi nagynevű szakmabeli munkásságát figyelemmel kísérem, főleg az elmúlt időszak adott erre bőven lehetőséget, hiszen rengeteg videóanyag készült oktatási célból. Konkrét példaképem nincs, minden területen más név a kiemelkedő, akiktől el lehet lesni egy-egy új technikát vagy megoldást.

Kiskorom óta édesanyám képviselt számomra mindent a szakmában, azt, amilyenné mindig is válni szerettem volna. Abban az időben nem volt internet, nem lehetett hirdetni, ezért sokkal nagyobb idő- és energiabefektetést igényelt egy állandó vendégkör kiépítése, mint manapság. Munkásságában nekem ő az igazi etalon, hiszen elismert név volt a szakmában és rengeteg akkori híresség – tv-bemondó, műsorvezető, rádiós – járt hozzá.

Mi a kedvenc területed? Van-e, amit szívesebben csinálsz? Festés? Vágás? Kontyok? Hajhosszabbítás?

Mindig arra törekszem, hogy minél szélesebb körben ki tudjam szolgálni a vendégeimet az igényeik alapján. Szívesen vágok férfi hajat is, de az az igazság, hogy nagyobb kihívást érzek egy női hajköltemény elkészítésében. Imádom például, amikor egy más fodrászatban vagy otthoni próbálkozások során elrontott fazont vagy hajszínt – általában szőke színt – kell korrigálni és végeredményben olyat létrehozni, amilyenre a vendégem mindig is vágyott.

Különösen nagy szerelem nálam azonban a hajhosszabbítás. Az az érzés, amit a hosszú fürtökön túl még adhatok a nőknek, megfizethetetlen. Nagyon jól tud esni, amikor a végeredmény láttán örömében megölel a vendég, de volt már olyan eset is, amikor a boldogságtól kicsordult pár könnycsepp. Ez sokkal több, mint egy egyszerűen csak jól sikerült frizura, nőiességet és önbizalmat is ad viselőjének.

Milyen képzésekre szoktál járni? Jársz versenyekre?

Folyamatosan képzem magam, mert azt hiszem, olyan sosem fordulhat elő, hogy már mindent tudunk és emiatt nincsen rá szükségünk. Ez idővel egyértelműen a szakma halála lenne. Mindig jönnek új trendek, festés- és vágástechnikák. Muszáj állandóan megújulnom, lendületben lennem, mert attól, akit elismernek a szakmájában, el is várják a vendégei.

Az is érdekes felfedezést ad számomra, amikor egy, már régóta használt technikával teljesen új aspektusból ismerkedem meg. Nincs két egyforma kéz, két egyforma fodrász, így oktató sem. De ez a gyönyörű ebben a szakmában.

Dolgoztam már forgatásokon és koncerteken, és a versenyek gondolata is foglalkoztat, de egy-egy ilyen felkérés rengeteg időt emészt fel, én pedig szeretnék most a vendégeimre koncentrálni teljes erőbedobással.

Melyik volt a legemlékezetesebb munkád a szalonban vagy rendezvényen?

Mosolygok, hiszen ez a kérdés most egy emlékáradatot indított el bennem, szinte másodpercenként villannak be a kész munkák. Nehéz lenne egyet vagy akár még tízet is kiemelni. Azért is imádom ezt a szakmát, mert nincs két egyforma szín, igény vagy bármilyen más tényező, amely alapján ki lehetne egyet is emelni. Minden munkám kedves a lelkemnek, aki ismer, az tudja, hogy mindegyik kicsit olyan, mint a gyermekem, szívem-lelkem benne van, mire megszületik.

Eddigi legnagyobb sikerélményed?

Sok sikerrel teli pillanatom volt az elmúlt években, de talán koronájaként a saját szalonom tavalyi megnyitását említhetem. Erre nagyon büszke vagyok, különösen azért, mert drága anyukámmal közös álmunk valósulhatott meg ezzel, ami minden centiméterén a mi elképzelésünket tükrözi. Sajnos édesanyám ezt már nem érhette meg, de tudom és érzem, hogy most nagyon büszke rám.

Mire vagy a legbüszkébb?

A szalont igyekeztünk abban a formában megvalósítani, ahogyan azt már régóta elképzeltem. Hiszek abban, hogy a mai rohanó világban egy nőnek az a legkényelmesebb, ha egy helyen egyszerre el tudja intézni minden szépészeti igényét. A 100 négyzetmétert ebben a szemléletben alakítottuk ki, így kapott helyet a szalonban 4 fodrászállás a klasszikus fodrászati tevékenységekhez, illetve hajat is hosszabbítunk, melyhez a legmagasabb minőségű póthajak széles választékát kínáljuk. A szalonban működik egy műkörömstúdió és pedikűr-, szempillastyling- és kozmetikai szolgáltatásokkal, arcfiatalító kezelésekkel is várjuk vendégeinket.

Azt gondolom, egy szuper csapat jött itt össze, kollégáink maximális szakértelemmel nyújtják szolgáltatásainkat. Rengeteg vendégünk választ bennünket az ország különböző pontjairól, de külföldről is visszajárnak hozzánk olyanok, akik bíznak szakértelmünkben és mellettünk tették le a voksukat.

Hogyan töltődsz fel?

Ha feltöltődéről van szó, akkor egyértelműen a tengerpart. Imádom a vizet és a napot, mindkettő lételemem. Általában minden augusztust otthon, Görögországban töltjük a családdal az ott élő rokonainknál. Ott inspirálódom, mert a görögök jellemzően előrébb járnak a divat terén.

Frizuratrendek

Sajnos áprilisban elmaradt a prágai szakmai út a márka szervezésében, amivel dolgozom. Tavaly év végén részt vettem egy nemzetközi képzésen a 2020-as haj- és színtrendek kapcsán, melynek ez az út lett volna a következő lépcsője.

Idén a szabad kezes technikák világában kap teret egy innovatív technika, az úgynevezett fényfestés, amely teljesen új dimenziókat nyit meg a frizurakészítésben. Ennek a technikának az a lényege, hogy festéssel érjük el a fényjátékot a hajon.

Emellett a rövid női fazonok homogén színét a régi, fóliás melír helyett már inkább festett panelekkel törjük meg, amely szépen kiemeli a frizura vágását. Az eddig divatos hideg, sokszor őszt imitáló szürke színek divatja lecsengőben van, ebben a szezonban a meleg árnyalatoké lesz a főszerep.

Molnár Gréta

Infinity Hair & Beauty –  Jenser Sofi

Sofia Hajhosszabbítás Fodrászat    

Instagram

1094 Budapest, Márton utca 28.

Cikkajánló:

Ezért szeretjük a Naja Forest Ganoderma Hialuron Sejtmegújító Szérum Essenciáját

Szépségújdonságok

Azért vannak a jó barátok …

Dr. Dana a szép körmökért és Nu Skin Hand Lotion az ápolt kezekért

Fény és hidratálás a szájfényekkel

Legyél pozitív, soha ne veszítsd el a hited!

Kulcsszavak: , , , , , , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble