728 X 90

Boldog anyák napját minden anyukatársamnak!

By Frizura & Szépség

Az egyik legjobb dolog, ami történt velem az életemben, hogy anyuka lettem. Kislánykorom óta vágytam rá és álmodoztam, hogy milyen is lesz majd ő. Már több mint 13 éve tart ez a csoda.

Szerencsére sok időt tudtam vele tölteni, részese lehettem minden pillanatban, hogy hogyan lett abból a cuki babából egy nagyfiú. A munkámat is próbáltam ehhez képest berendezni, mert tudom, hogy a gyerekévek nem jönnek vissza és majd eljön a nap, amikor kirepül és el kell engednem, hogy saját életét élje.

Sokan nem gondolnak erre, de 20–30 év múlva már késő lesz, és akkor csodálkozhatunk, hogy miért nincs szoros kapcsolat a gyerekükkel és miért nem látogat minket eleget stb. Ehhez persze az ég egy olyan gyereket is adott, aki ebben is segített nekem. Tudtam mellette dolgozni és mégis vele is lenni sokat.  Most kamasz, így vannak jobb és rosszabb napok, de minden perce egy kincs. Nincs olyan nap, hogy ne mondanék érte hálát a jó istennek, sorsnak, ki minek szereti nevezni.

Nagyon fontos, hogy ezt a gyereknek is elmondjuk akár naponta, ne sajnáljuk vagy féljünk kimondani a szavakat, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy van és mennyire szeretjük. Sokan talán azért nem mondják, mert nekik sem mondták eleget gyerekkorukban. Ezzel már nem lehet mit tenni, de a saját életünkben mi jól csinálhatjuk.

Ez a gyerek fejlődésében csodákat visz végbe. És ez nem azt jelenti, hogy nincs leszidva vagy ha helytelen dolgot csinál nincs következménye, de azt fontos tudatni, éreztetni a gyerekkel, hogy mindig számíthat ránk és ha rossz jegyeket hoz vagy valami bajt csinál, mi akkor is mellette vagyunk, attól nem szűnik meg a szeretetünk iránta.

Mi most kamaszidőszakunkat írjuk, így természetesen mindig vannak harcok, de a kölcsönös tisztelet, szeretet mindent megold. Jó látni, amikor a nevelésed visszaköszön. Összegezve nincsenek is rá szavak, hogy mennyire jó, hogy anya vagyok. És csak remélni tudom, hogy jól csinálom és ezáltal ő is egy szuper ember lesz, aki által több lesz a világ.

Fogadjátok szeretettel kisfiamnak írt dalomat, amellyel csodás anyák napját kívánok minden anyukának, nagymamának, dédnagymamának! Molnár Gréta

Fotókon: Csodás anyukatársaim és gyönyörű gyerekeik vannak! Nagyon köszönöm, hogy ott voltak a Gyermek című klip forgatásán velem! És külön köszönet Dávidnak, a fiamnak, hogy van. Nélküle ez a dal se született volna meg. 🙂

Fotó: Kántor Katalin

Smink: Schlovicskó Kata és Humenszky Olgica

Frizura: Nemes-Meggyes Zsuzsanna és Horváthné Kappermayer Kitti

Kulcsszavak: , , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség