728 X 90

Család és karrier – Interjú Nemes-Meggyes Zsuzsanna mesterfodrásszal

By Frizura & Szépség

Ez egy különös interjú számomra és azt hiszem Zsuzsinak is, mivel ismeretségünk nem a munkával kezdődött, hanem valami nagyon különleges dologgal. Kisbabáink születésekor induló barátságról van szó, amely az évek alatt szakmai együttműködéssé is alakult. Emiatt is gondoltam, hogy a szakma mellett Zsuzsit arról is faggatom, hogy hogyan éli meg az anyaságot és hogyan tudja közben a karrierjét is építgetni. Sok nő hasonló kihívásokkal néz szembe. Zsuzsi fodrász dinasztiából származik és sok szép szakmai eredményt tudhat maga mögött. A frizurák, amelyeket készít, pedig magukért beszélnek.

 

Miért lettél fodrász?

Már óvodás koromban tudtam, hogy fodrász szeretnék lenni. Fodrász volt a nagypapám és a nagybátyám is. A nagypapámról és az üzletéről készült, mára már megsárgult fotó a mai napig a szalonom fő helyén foglal helyet. A szüleimnek köszönhetem a legtöbbet, amiért az első pillanattól kezdve támogatták és segítették ennek a gyerekkori álomnak a megvalósítását. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan szakmám van, amely egyben a hobbim is.

Mit szeretsz jobban? Szalonban, rendezvényeken vagy divatfotózásokon dolgozni?

Mindkettőnek megvan a varázsa. Ha a szalonban dolgozom, relaxálok. Nekem kikapcsolódást nyújt, ha egy jó frizurát vághatok, vagy festhetek egy szép hajszínt, amitől a vendégeknek jó kedvük lesz. Ez nekem is örömet okoz. Ha rendezvényeken vagy divatfotózásokon dolgozom az csak hab a tortán! Ott el lehet rugaszkodni a mindennapoktól és a művészet minden formájában lehet alkotni. Szeretek olyat frizurát készíteni, amit nem biztos, hogy az ember hétköznap is viselne az utcán. Néha hetekig gondolkodom azon, hogyan is tudnám megvalósítani azt, amit elképzeltem. Ez kihívás a magam számára, egyben a fejlődés egyik formája is.

S hol nehezebb dolgozni?

Egyik sem könnyebb vagy nehezebb a másiknál. Inkább különböző nehézségei vannak a szépsége mellett. A szalonban a vendégek kívánságait kell jól teljesíteni, mindenféle szakmai tudást elővenni és a legjobbat nyújtani, hogy később is meg legyen elégedve és máskor is jöjjön. Ha tanácsot kell adni, akkor azt is a lehető legnagyobb felkészültséggel kell tenni. Én le szoktam beszélni a vendéget, ha úgy találom, hogy az általa elképzelt frizura, szín vagy forma nem állna neki jól vagy tönkre tenné a haját. Fontos számomra, hogy a haj egészséges és szép maradjon különböző beavatkozások után is.

A divatfotózásokra visszatérve: sokat próbálgatunk, amire megszületik a végső kép, ami mindenkinek tetszik. Itt nem kizárt, hogy egy modellnek többször is át kell fésülni a haját, mire az megfelelő lesz. De a végeredmény minden nehézségért kárpótol. Ez a feladat szintén inkább feltölt, mint fáraszt.

Mit csinálsz, ha nem tetszik a frizura, amit készítettél?

A munkám során megpróbálom mindig a maximumot nyújtani. Ha ez nem tetszik a vendégnek, akkor átalakítom, hogy elégedett legyen vele. Nem engedem el addig, amíg nem tetszik neki az elkészített frizura. Szerencsére ilyen nem nagyon fordul elő. És igen, nehezen bírom a kritikát, de elfogadom, hiszen ebből is csak tanulni lehet. És kell, hogy érje az embert kritika, hiszen ez a fejlődést segíti elő.

Mitől jó egy fodrász?

A fodrászat divat(ok)hoz kötődő szakma, ahol mindig és mindig tanulni kell, ahol naprakészen kell állni a trend követésével, és meg kell felelni a vendégek különböző kívánságainak. Ez csak úgy lehetséges, hogy figyeled a divatot és folyamatosan képzed magad, elsajátítod a legújabb technikákat. Nem utolsósorban szívvel-lélekkel és szeretettel kell a dolgunkat végezni. Én így csinálom, és azt gondolom, hogy ezt tükrözik a munkáimban is. Szerintem a vendégek is érzik, ha valaki kedvel nyúl a hajukhoz és nem csak hajat vág, hanem alkot akár egy szobrász, megmunkálja a „hajat”.

Különösen kedves számomra, ha esküvői frizurákat készíthetek. Ezen a napon szeretne minden nő a legszebb lenni, és én boldog vagyok, hogy részt vehetek ebben a csodálatos készülődésben. Természetesen nincs két egyforma konty, amit ilyenkor készítünk, ezért szeretem saját részre is megörökíteni a kész frizurákat.

Mire vagy a legbüszkébb?

Örülök a sok-sok díjnak, amelyekkel a versenyek alkalmával kitüntettek. Hogy részt vehettem világ- és Európa-bajnokságon, hogy tagja voltam a magyar válogatott keretnek, valamint az Intercoiffure-tagságnak. 1992-ben Pécs város nagydíját összetett első helyezettként nyertem el és több különdíjat is kaptam. Az előbb említett egy vándorkupa, ami minden második évben valaki máshoz kerül, mégis, a szívemnek ez a legkedvesebb.

A KREA művészeti iskolában divatstylist szakon végeztem, amit a munkám során is hasznosítok. Ezt bármikor megismételném, imádtam oda járni.

És nem utolsósorban a családomra vagyok a legbüszkébb, a két kisfiamra és a férjemre, akitől a legtöbb támogatást kapom, és aki mindenben mellettem áll.

Munka és család?

Szerintem a munkát nagyon nehéz a családhoz igazítani. Például amikor egy vendégem még a festés után melírozást is kér, máris elkések az iskolából, ahova a nagyobbik fiamért megyek. Ezért megpróbálok több időt hagyni egy-egy vendégre, mégis minden nap versenyt futok az idővel. Ha kívánhatnék egy jótündértől, biztos sok-sok időt kérnék magamnak, és hogy ne legyen mindig rohanás. Nagyon szeretném lelassítani az időt, hogy meg tudjak élni minden szép pillanatot. A gyerekekkel sok a tennivaló, de ez így helyes, főleg ha két eleven kisfiúról van szó. Annyi boldogságot adnak amennyit soha nem gondoltam volna. Otthon maradtam velük, így persze nagyon sok vendéget elveszítettem, de ezt már akkor tudtam, amikor vártam őket. Tehát mindent elölről kell kezdeni. Nehéz feladat, de a gyermekeim kárpótolnak mindenért. Szeretnék jó anya, feleség és kreatív fodrász lenni, és amennyire csak lehet mindegyik fronton megállni a helyem. Talán ennek az egyensúlynak a megtartása a legnehezebb feladat. A munkám szerencsére plusz energiákkal tölt fel, így anyaként és feleségként is többet tudok adni.

MG


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség