728 X 90

Frizura & Szépség Szépítő nap Anitával

By Frizura & Szépség

mix 2

Szépítő csapatunkkal most Anita körül sürögtünk-forogtunk. Ismét nagyon szuper nap volt. Gyönyörű fotók születtek.

4733

Frizura

Anitának vékonyszálú, hullámos haja van, természetes barna színű. Ami nagyon szépen kiemeli csodálatos szemszínét.

A hajhosszából Zsuzsi levágott, hogy dúsabb hatást keltsen a frizura, és a szálakat kiegyenesítette, így rendezettebb lett az összhatás. Az elegánsabb ruhához a frizura kontúr részeit kicsit hullámosította, puhított a frizuráján. Végül úgy gondolta, hogy a bundához még egy kicsit göndörít rajta, és lazán feltűzi, így elegáns és egyben kacér lett Anita megjelenése.

Frizura & Szépség Szépítő nap

Smink

Anita fotózásán két szetthez készített sminket Julcsi: egy hétköznapibb és egy elegáns, dögös stílushoz. Az első fotósorozathoz választott türkiz ruha önmagában kiemelte Anita különleges, zöldes-kék szemét, de erre még rájátszott egy kevés padlizsánlila satírral, ami gyönyörűen hangsúlyozza a kékes és zöldes árnyalatú szemet. Matt meleg barna port satírozott Anita szemöldökcsontja alá, majd egy kevés sötétbarna porral mélyítette be a sminket a külső szemzugban. Anitának ritka szemöldöke van, ezért megerősítette a saját formáját egy szemöldökceruzával. A szempilláját kispirálozta, mályvás pirosítást és natúr szájfényt kapott, és kész volt a nappali smink.

Frizura & Szépség Szépítő nap

mix 1

A második fotósorozathoz az első sminket erősítette fel. Egy kevés fekete port tett a külső szemzugba, lilás szaténport a padlizsánszínű részre, majd fényes aranyszínű porral erősített rá a barna satírra. Hogy drámaibbá varázsolja Anita sminkjét, tincses műszempillát ragasztott fel, árnyékolta az arccsontját és a szájfényt kicserélte egy mályvás színű rúzsra.

Frizura & Szépség Szépítő nap

Frizura & Szépség Szépítő nap

A bundás, dögös fotókhoz jól passzolt egy bordó rúzs, ami nagyon jól mutatott Anitán. Napbarnított bőrű és sötét hajú hölgyek arcán elfér egy erősebb smink is, ahol a szem és a száj is erősebben van hangsúlyozva.

Frizura & Szépség Szépítő nap

 

Ha te is velünk szeretnél tölteni pár testet-lelket feltöltő és szépítő órát, akkor várunk szeretettel a Frizura & Szépség Szépítő napján! További információ a linkre kattintva!

Frizura & Szépség Szépítő nap

Fotó: Beregszászi Barbara

Frizura: Nemes-Meggyes Zsuzsanna

Smink: Szabó Julcsi

Ékszer:  Tímea Talian Design, Mácsár Andrea

www.frizuraszepseg.hu

Kulcsszavak: , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble