728 X 90

Interjú Orosz Barbarával – A munkám a szenvedélyem

By Frizura & Szépség

Barbara_6

Fantasztikus lelkesedéssel beszélsz a munkádról. Mit jelent neked? Ez egyfajta szerelem?

Egészen átlényegülök, ha dolgozom. Azzal foglalkozom, amit szeretek. Manapság az emberek többsége gyűlöli a munkáját. Számomra a munkám nagyon sok tekintetben az első helyen áll. Elképesztően maximalista vagyok. Nagyon motivál, hogy megtaláljam azokat a szereplőket a tv-műsoromhoz, akik nem csak számomra, de mások számára is érdekesek lehetnek. A TV2-n futó Tűsarok című műsorom 5. évada indult el, ez is bizonyítja, hogy kerek és egész, jól koncepcióban kitalált dolog, amit csinálok. Szívügyem, hogy a fiatal tehetséges tervezőknek felületet biztosítsak. Mert hiszek bennük, és tudom, hogy ezek a fiatalok elképesztő eredményekre képesek.

Mennyire folysz bele a műsor készítésébe?

Ott vagyok az előkészületektől kezdve minden egyes fázisnál. Amikor a Tv2-höz szerződtem, bekerültem egy olyan női magazin műsorba, aminek sem a tartalmával, sem a formátumával nem értettem egyet. Viszont beleláttam a készítésébe, és úgy éreztem, hogy sokkal jobb is lehetne. Közben kialakult egy koncepció a fejemben. Aztán eljött a pillanat, amikor a csatorna részéről megkérdezték, én hogyan készítenék egy saját női magazin műsort. Fantasztikus lehetőség volt számomra, amivel azonnal élni akartam. Nagyon határozott elképzelésekkel vágtam bele a műsorkészítés számomra új világába, ahol teljesen szabad kezet kaptam, és természetesen óriási felelősséget is vállaltam. Azonnal éreztem, megtaláltam a helyemet, erre születtem.

Barbara_3

Kitől származik a Tűsarok cím?

A saját ötletem, csakúgy, mint a műsor egésze. A korábbi műsoromban láttam egyértelműen, mit csinálnék másképp, ha saját műsort készíthetnék. Amikor megalapítottam a műsorgyártó cégemet, tudtam, hogy milyen végeredményt szeretnék. Ehhez a végeredményhez viszont a profi csapat elengedhetetlen.

Szinte az első körben megtaláltam azt a főszerkesztőt, azt az operatőri gárdát, azt a technikust, vágót, akik a szemem rezdüléséből tudják, mit hogyan szeretnék. Fontos, hogy olyan embereket találtam magam mellé, akik a saját szakterületükön profik és nem kell fogni a kezüket. De ha valami nem stimmel, és nem azt látom, amit szeretnék, akkor meg tudjuk beszélni.

Az eredeti végzettséged színésznő, ha jól tudom. Mi van a színészkedéssel?

Alapvetően színésznő vagyok, de három éve otthagytam a színházat. Jelenleg nem játszom. Ez a saját döntésem volt. Az akkori színházigazgatóm választásra kényszerített, de én nem tudtam feladni a televíziózást. Akkor derült ki, hogy mennyire fontos számomra, mert igazán kiteljesedni én a televíziózásban tudtam. A szerepekben valaki más szövegét valaki más rendezésében saját magamból formálom meg. Közös pontokat keresek magamban a karakter személyiségével, de a végeredmény természetesen nem én vagyok.

Nekem volt más mondanivalóm is, amit a színházban, a színpadon keresztül nem tudtam kiadni, és ennek a mondanivalónak a televíziózásban találtam meg a terepét. Másrészről maximalista vagyok, és úgy gondolom, hogy színésznek lenni egy nagyon különleges állapot, ami megérdemli, hogy csak benne létezzen az ember, és minden porcikáját átadja ennek a létnek.

Viszont színésznőként sosem éreztem azt a szabadságot, amit műsorvezetőként megtapasztalhattam. Most teljes életet élek, kreatív, változatos a munkám, aminek minden percét élvezem. Mégis meglepő számomra, hogy nem hiányzik a színház.

Barbara_1

Milyen terveid és álmaid vannak?

Újabb műsor, ami férfiaknak szól. A mostani műsort szeretném férfi fronton is megcsinálni. Nyitottak rá a pasik, akarják tudni, mik a trendek, csak másfajta módon kell tálalni számukra az információkat. Nekem pont ez a másfajta nyelvezet érdekes producerként és a gyártás szempontjából egyaránt.

Távlati terveim között pedig már az is szerepel, hogy olyan fiatalokat találjak, akik igazi egyéniségek, van mondanivalójuk, tehetséges műsorvezető válhat belőlük, akik önmaguk is képesek elvinni egy műsort a hátukon.

Két hónap múlva indul egy női online magazinon is, itt is producer leszek. Visszatérve a műsorra, elképesztő érzés és valódi sikerélmény, amikor szombatonként leülök és minden apró pillanatra ügyelve megnézem a műsort. Ez hajt tovább.

Barbara_2

Mit teszel az alakodért? Szeretsz sportolni?

Szeretek mindent kipróbálni. Jól érzem magam minden sportban, alapvetően ügyes és hajlékony vagyok. Szeretek szörfölni, lovagolni, síelni, futok heti 3 alkalommal. Jelenleg inkább a szálkásítás a célom. Úszni is szeretek, mert szabadságérzetet ad. De például a Hot jógában nem találtam meg, amit keresek, nem tetszett annyira, ezért abbahagytam. Hiszek benne, hogy mindig olyan tevékenységet kell űzni, amitől fejlődhetünk testileg és lelkileg is. Szenvedéllyel szeretek sportolni, magát a mozgást élvezem, szeretem megélni.

Imádok táncolni is. A táncok közül az argentin tangó volt, ami nagyon magával ragadott. Olyan emberektől tudok csak tanulni, akiket maximálisan elismerek. Akik nem harcolnak, nem konkurálnak, nem akarnak valamit letuszkolni a torkomon. Ha valaki tehetséges, könnyedén adja át a másik embernek pl. a tánc alapjait, úgy, hogy a kezdőnek rögtön lehessen sikerélménye is közben. Engem a siker érzése borzasztóan motivál.

foto

Mivel kapcsolódsz ki pörgés után vagy közben?

Számomra a munka inkább szenvedély, szóval gyakran belefeledkezem. Emellett a sport is kikapcsol, vagy az olvasás. Szeretek beülni egy kád vízbe és relaxálni. Vagy egy hosszú nap után sétálni egy nagyot a kutyámmal. Azért figyelek magamra, beiktatok olyan időszakokat, amikor kifejezetten pihenek. Szeretek egyedül lenni, gondolkodni dolgokon. Vagy csak ülni egy kávézóban és újságot olvasni, órákig beszélgetni a barátaimmal. Ezek a tevékenységek nagyon feltöltenek. Utazni is szeretek, bár kevés időm van rá. Hobbim még a fotózás, amely egészen gyerekkorom óta elkísér. Az okostelefonokkal már sok mindent lehet, többek között jó felbontású, élvezhető minőségű fotókat is készíteni. Ezzel kapcsolatosan már minden szerkesztő programot letöltöttem és fejlesztem is magam. Jelenleg 19 470 fotót tárolok a telefonomon. Írni is imádok, az is egy másik szenvedély a műsorkészítésen kívül.

Kíváncsi vagyok a szépségápolási praktikáidra is. Nekem mindig vörös hajúként élsz az emlékezetemben. Ez az eredeti színed?

foto 2Pont ma festettem hajat. Egy héttel ezelőtt még szőkés voltam, de alapvetően is szőkének születtem. Schwarzkopf Igora Royallal festem a hajam, nagyon ügyesen festek, és szeretem is csinálni. Persze időt is spórolok vele.

Szögegyenes a hajam, de engem még egyenes hajjal senki nem látott. Nagyon kedvelem a frizurákat, amiket viszont hullámos hajból jó elkészíteni. Volt már olyan, hogy ezért kipróbáltam a dauert, de nem tett jót a hajamnak. Most viszont felfedeztem a headlinest, ami enyhébb, mint a dauer és eltűnik a hajból 20-25 mosás után. Imádom!

Fodrászhoz csak akkor járok, ha vágatnom kell a hajamat. Kucsera Zsolt profi fodrász, így hozzá vagyok hű. A haj nagyon összetett és minden egyes területéhez (ápolás, vágás, festés és styling) profi kezek kellenek. Évek óta tudom, hogy mi áll jól az arcformámhoz. Változtatok azért rajta, de fent a fejtetőmön fontos, hogy kicsit magasabb legyen. Minden hajmosás után megszárítom és melegcsavarókra csavarom a hajam, ezzel 2-3 napra kész is a frizurám.

Az arcápolás is fontos egy nő életében. Mi vált be nálad?

Hetente kétszer leradírozom az arcbőröm egy barackmagos radírral, aztán felteszek egy hidratáló maszkot. Az arcomra szérumot használok, ez nyáron egy speciális zöldséges szérum. A sminket babapopsi-törlőkendővel szedem le, nálam ez nagyon bevált. Majd tonikkal áttörlöm. A szememre intenzív hidratáló krémet használok. Mindenből megtaláltam a számomra megfelelő terméket.

Barbara_5

A sminked mindig nagyon tökéletes. Van, hogy smink nélkül lépsz ki az ajtón?

Az a lány vagyok, aki azt vallja, hogy egy nő minden helyzetben próbálja kihozni magából a maximumot. A párom természetesen láthat smink nélkül, de jobban érzem magam a bőrömben, ha úgy lépek az utcára, hogy szánok 15 percet magamra előtte, és feldobok egy könnyű sminket. Ha rohanok, akkor is szánok erre időt. Smink nélkül egyébként sokkal kislányosabb az arcom. Egy jó smink, mindenkit előnyösebbé tesz. Tudom, hogy mi az, ami jól áll nekem. Érzékeny bőrre való alapozót használok. Fontos, hogy jó minőségű sminket használjunk, hogy ne okozzon allergiát. Nekem például a szemem nagyon érzékeny, ezért csak egy bizonyos szemhéjpúdert tudok elviselni. Szezononként megújul a kelléktáram. Arcpirosítóból nyáron a barackosabb árnyalatot, télen a rózsásabb árnyalatot szeretem. Télen szeretek szemceruza helyett tust használni. A szempillaspiráloknál fontos, hogy ne peregjen le, kellően hosszítsa a pilláimat, ne ragassza őket össze.

Milyen rituáléd van még?

Télen szeretek hosszú fürdőket venni, és közben egy jó magazint olvasni, pakolással az arcomon. A kényeztetés a mindennapokban is fontos. Nagyon pörgök, és emiatt kellenek az ilyen relaxáló órák.

Ebben a rohanásban tudsz az egészséges táplálkozásra is figyelni?

Sokféle vitamint szedek, nagyon figyelek a táplálkozásra is. Nincsenek káros szenvedélyeim, csupán fagyi- és popcornmániás vagyok. Szeretem a zöldségeket, kevés húst eszem – nem kívánom sokszor. Nem vagyok édesszájú sem. A gyümölcsök közül most az ananászba vagyok szerelmes, így minden reggel ananászt eszem. Ebédre és vacsorára könnyű salátát fogyasztok.

Szeretsz főzni?

Nem főzök soha. Be se megyek a konyhámba. Nem érdekel a főzés és időm sincs rá. Számomra az étkezés inkább baráti vagy üzleti találkozók része, ezért éttermekbe szeretek járni. Imádok új helyeket felfedezni és az egész napi pörgés után a barátaimmal vagy a párommal egy könnyű vacsora és egy finom bor mellett kibeszélni a nap történéseit. A főzés sok energiát elvesz, így csak a műsoromban szoktam főzni. Egyébként a konyhában kétbalkezes vagyok. Nem lehetünk minden területen profik, én ezt vallom.

Pasik. Mi az, ami neked nagyon fontos, hogy a párodban meglegyen?

Legyen humoros, nagyon intelligens és a szakmájában sikeres. Fontos, hogy mit tesz le az asztalra. Szeretem a vékony magas férfiakat, akik adnak arra, hogyan néznek ki. Egy férfi legyen magabiztos, stílusos karizmatikus kisugárzással bírjon. Fontos, hogy folyamatosan tudjon újdonságokat mutatni nekem és el tudjon bűvölni. És hogy azt érezzem mellette, királynő vagyok, ő pedig férfi tud mellettem lenni.

Engem a siker nagyom motivál. Figyelmes vagyok egy párkapcsolatban, de nem minden nap vagyok otthon este 8 órakor a munkám miatt. Úgy kell engem elfogadni, ahogy vagyok. Azt tapasztaltam, hogy ez nem sok pasinak megy, ezért sokszor konkurenciaharccá fajul a kapcsolatom.

Ezen túl szeretem, ha egy férfi figyelmes, mégpedig nagyon.

A családtervezéssel hogy állsz?

Három év múlva. Most még másra kell koncentrálnom. Akkor leszek jó anya, ha ezt a néhány évet még megadom magamnak. Ezalatt az idő alatt letehetem azokat a dolgokat az asztalra, amik számomra fontosak. Azt vallom, hogy attól, hogy egy nőnek gyereke születik, még nem szabad a háttérbe szoruljon az ő saját élete. Az a fontos, hogy mindenkinek jó legyen. Legyen egyensúly, maradjon meg nőnek a nő, ne sorolja magát a legalulra a saját listáján, a férje és a gyereke után, mert ez senkinek sem jó.

Mindig megkérdezik tőlem, hogy otthon megengedem-e magamnak a kitérdelt szabadidő ruhát. Nem, nem engedem meg, ha senki sincs otthon, akkor sem szeretek úgy belenézni a tükörbe, hogy a nem létező kitérdelt szabadidő ruhámban vagyok. Ne valaki más, hanem saját magunk miatt érezzük jól magunkat a bőrünkben. Akkor tudjuk csak boldoggá tenni a párunkat is, ha harmóniában vagyunk önmagunkkal. Hiszem, hogy azok a boldog emberek, akik saját magukban is képesek boldogok lenni.

Te most a saját utadon vagy, hogy érzed?

Határozottan igen. A helyemen vagyok, tudom, merre van előre, és mindent ennek rendelek alá. Hallgatok az ösztöneimre. Abba az irányba haladok, amerre haladnom kell. És eközben az utat sem felejtem el élvezni.

Molnár Gréta

 

Fotók: Just Creative


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble