728 X 90

Rúzsa Magdolna – énekesnő

By Frizura & Szépség

Minden új lemez fontos állomása egy előadó pályafutásának: lezár egy korszakot, ugyanakkor elindít egy újat. Az elmúlt évek során Rúzsa Magdolna töretlenül és folyamatosan bizonyítja azt a nagyközönségnek, hogy tehetségét és rendkívüli előadói képességét egyre szélesebb körben tudja kamatoztatni. A Megasztár harmadik évadjának győzelme után nem darálta be és égette el az a hatalmas fordulatszámú és hevületű folyamatos pörgős életvitel, amelybe berobbant, pedig a rá jellemező módon szereti magas hőfokon megélni az érzelmeket.

Az énekesnővel történt élmények, érzelmek, gondolatok dalokba sűrítése a vadonatúj, Tizenegy című album. Tizenegy gyöngyszem Rúzsa Magdolna leheletfinoman szőtt, féltő és óvó gondoskodással sodort fonalára fűzve.

Tizenegy azért, mert amióta Magdi a pályán van, 11 munkatársával dolgozik együtt.

Tizenegy azért, mert ez az ő szerencseszáma.

Tizenegy azért is, mert tizenegy dal sorakozik a friss albumon.

Szerelem, szenvedély, bánat, öröm, minden érzés, ami bennünk él, amelyeket nap mint nap magunk is átélünk, csak sokszor nem is merünk belegondolni, kiváltképpen mesélni róluk. Rúzsa Magdolna helyettünk is megteszi ezt új lemezén, ezért került az album megvalósítása 18 hónap gyönyörűséges, ám néha gyötrelmes munkájába. A zeneszerzők Madarász Gábor és Presser Gábor, valamint egy dalban Rúzsa Magdolna, a szövegeket Rúzsa Magdolna, Kowalsky, Madarász Gábor, Presser Gábor és Geszti Péter írták, a dalok felvételén Rúzsa Magdolna zenekarának tagjai és Presser Gábor működtek közre.

Frizura:

Magdinak nagyon jól áll a hosszabb és egyenesre kihúzott haj. Szépen keretezi az arcát. Barnára festett hajszíne pedig egészségesen csillog és volument ad a hajának.

Nemes-Meggyes Zsuzsanna

Fotó: Warner Music


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble