728 X 90

Sminkes rovatunk vendége Schlovicskó Kata kozmetikus-sminkmester

By Frizura & Szépség

Kati portré

 „A Földi élet egy állomás csupán és én úgy gondolom, azért jövünk erre a Világra, hogy Szeressünk, Tanuljunk, megéljünk millió csodát és élményt, Tapasztaljunk és Adjunk. A könyveim és a munkám célja is ez, az ADÁS, mert én Adni szeretnék Magamból, Magamnak, Neked, Mindenkinek. A Világnak. Mert ha már csak egy pillanatra is elgondolkodtattalak és adtam egy érzést… akkor már megérte, hogy ITT voltam és vagyok…” Katát idéztem honlapjáról. Nagyon megfogtak a szavai és teljesen egyetértek a fenti sorokkal.

esküvő 3

esküvő 2

Kata 1997 óta foglalkozik sminkeléssel, 1997–2003 között versenysminkes is volt. Számtalan verseny van a háta mögött, országos és nemzetközi versenyek. Mindig imádta a kihívásokat és a tanulást. 1997–2014 között az Estée Lauder kozmetikai világcég magyarországi sminkmestere volt. 2004.-ben szerezte diplomáját és 2008 óta oktat is. 1999–2012 között dolgozott az RTL Klubnak, a TV2-nek, az MTV 1-nek, valamint több filmes produkcióban is részt vett. A mai napig rendszeresen dolgozik divatbemutatókon és magazinoknak. 2006-ban maszkmesteri végzettséget is szerzett.

extrém smink Kati

„A munkám a hobbim és az életem. Egyénileg oktatok, tanulóim 9 hónapot töltenek velem, mely időszak alatt az alapoktól a versenyzés világáig mindenbe betekintést nyerhetnek. Amíg nálam tanulnak, rendszeresen dolgozhatnak divatbemutatókon és fotózásokon is. A lányaimat mindenben segítem és garanciát vállalok értük és szakmai tudásukért!”

Katának két könyve is megjelent már. Az első Arcmemoárok címmel. Ebben a kis kötetben első 10 sminkes éve összefoglalásaként és egy korszak lezárásaként kedvenc munkáit, sminkjeit és gondolatait szedte össze, egy csokorba, hogy így átadhassa mindenkinek.

A második, A Te napod – A Te esküvői smink stílusod című könyvében 14 egyénre szabott esküvői sminket mutat be, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsak a menyasszonyoknak és minden saját egyéniségét kereső hölgynek.

csoport fotó

Ha szeretnél betekinteni a sminkesek világába, vagy szeretnéd magad profin sminkelni, akkor jelentkezz Katánál! Vagy ha csak egy fontos alkalomra készülsz, akkor is érdemes egy gyönyörű sminkért felkeresni Katát.

Schlovicskó Kata kozmetikus-sminkmester
www.schlovicskokatalin.hu
Tel:+36-30/9193-494

Mi is jártunk Katánál és nagyon szép sminket készített nekünk, így ajánljuk mindenkinek, aki a szakmát szeretné elsajátítani, vagy csak szeretné, ha egy profi sminkes egy szépséges sminket készítene neki, bármely alkalomra.

Molnár Gréta

Fotó: Schlovicskó Kata

Esküvős fotók: Esküvő Classic


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble