728 X 90

Szenvedélyes salsa

By Frizura & Szépség

Idén is megrendezték a Nemzetközi Salsa és Latin Táncok Versenyét Budapesten, és már a jövő évit tervezik. E kapcsán kérdeztük B. Bíró Zoltánt, a Latin Combo együttes vezetőjét, a rendezvény szervezőjét.

Salsa fotó 1

Miként fogant meg az ötlet, hogy nemzetközi salsa táncversenyt szerveztetek, és miért éppen Budapestre?

Nálunk is nagyon sokan szeretik a latin táncokat, így salsa is nagyon népszerű. Ez nem is csak egy egyszerű táncverseny lesz, hanem egy fergeteges hangulatú táncoló közösség.
Egy olyan embernek, aki igazából nem is tud táncolni, felemelő érzés, amikor olyanok közelében lehet, akik viszont tudnak. Ezt a versenyt nem egyedül hoztam létre, hanem José Luis-zal és Lili Garces tánctanárral, a kubai mágikus létezés földre szállt angyalával, aki nem utolsósorban a magyar salsás közösség egyik meghatározó tanítója. Mondhatom, hogy autentikus kubai szakmai főfelügyelet alatt állok.

Milyen előzményei voltak a versenynek?

Először is megalapítottuk a Salsa La Cubana Kubai Tánc Akadémiát, melynek működése során figyeltem fel arra, hogy a salsatáncosok is igénylik a megmérettetést, még akkor is, ha ez rájuk nézve esetleg nem is annyira kedvező. Valamint azt se felejtsük el, hogy a táncos létezés alapvető „tartozéka” a versengés, elég, ha csak a standard táncosok versenyeire gondolunk.

Te mikor kötelezted el magad a kubai táncok mellett?

Igazából akkor, amikor megszülettem. A Latin Combo nevű együttesemmel elég régóta játszunk kubai zenét is. De tanítottam tánctanárokat is. Több könyvet is írtam e témában. De hiába tanítottam a táncot, táncolni azért még mindig nincs kellő bátorságom. De jobb is így, mert ekként zenélhetek, melyre mások táncolnak, vagy taníthatok, amit majd a táncpedagógusok adnak tovább lelkes tanítványaiknak. Így talán nekem is lesz valami kis közöm a kubai táncokhoz.

Salsa 3

Összefér a salsa és a magyar lélek?

Elsősorban a táncnak van köze a lélekhez, hiszen a tánc minden kultúrában jelen volt és van, és már az emberiség történetének hajnalán is létezett. Ha van rá lehetőségünk, táncolunk, még ha éppen senki sem zenél hozzá. A zene és a tánc egyébként olyannyira hozzátartozik az életünkhöz, hogy joggal felmerülhetne a kérdés, melyik is volt előbb. Annyi biztos, hogy a zene és a tánc lényegében a felegyenesedés, vagy a beszéd kialakulásához hasonlóan olyan evolúciós alkalmazkodási folyamat lehetett, amely az emberiség történetének korai szakaszában fejlődött ki és valószínűleg nagyban segítette az emberiség fennmaradását. És mivel a mi őseink itt telepedtek le, ezer éve meghatározták azt, hogy hol táncoljunk… Persze nincs speciális „magyar” lélek, egyetemes emberi lélekről volna kívánatos beszélnünk, hiszen minden kultúrának elengedhetetlen megnyilvánulási formája a tánc, az egyéni és a nemzeti lelkektől függetlenül.

Kik jelentkezhetnek a versenyre?

Mindenki, aki kedvet érez ahhoz, hogy megmutassa magát, vagy átérezhesse azt, milyen is a színpadon, sok ember figyelmétől kísérve, egyedül, egy táncos produkciót bemutatni. Nagyon izgalommal teli érzés, szerintem minden táncosnak meg kellene tapasztalnia.

Hogyan tudjátok a jelentkezők közti tudásszintbeli különbségeket tolerálni?

Ennek megvannak a szakmai módszerei. De mivel mi a szabadságot szeretjük, ezért fontos kiemelnem, hogy a salsában – ellentétben például más versenytáncokkal – szándékunk szerint nincs megkülönböztetés. És ennek a fő oka az, hogy itt a kategóriák nincsenek szintekre bontva, tehát minden tudásszint a kategóriáján belül összevontan szerepel. De nem csak azért, mert a versenyre szánt időbe nem fér bele, mondjuk, a kezdő, középhaladó, profi szétbontás. A fő ok az, hogy a nemzetközi versenyeken tapasztaltak szerint joggal gondoljuk azt, hogy aki versenyezni jön, az szívesen megméretteti magát a vélhetően nála nagyobb tudással rendelkező táncosokkal is.

Kiknek szól ez a verseny? Csak a táncosoknak? Kikből áll a nézőközösség?

Jelentős részben a versenyzők barátai, családja és szurkolói teszik ki a közönséget, de örömmel mondhatom, hogy bizonyos százaléka a Tisztelt Publikumnak csak azért jön, hogy lásson valami olyat, amire hétköznapjaiban garantáltan nincs semmi lehetősége.

Jó üzlet egy ilyen verseny szervezése?

Ez sem utolsó kérdés… a salsás fórumokon már évekkel ezelőtt is olvastam, hogy ez a bébíró’ milyen jól megszedi magát a salsa rajongók pénzéből. Jókat mosolyogtam magamban, és nem csak azért, mert mint említettem, nem egyedül vagyok a tulajdonos, vagy szervező. Az ilyen írások szerzői nyilvánvalóan bele sem kóstoltak semmiféle hasonló dologba, nemhogy egy unikális verseny szervezésébe, ezért megbocsátható, hogy fogalmuk sem lehet arról, hogy hiába van bent akár ezer, jegyet is vásárló ember, ha a fajlagos költségek miatt reménytelen számottevő nyereséget elérni. Ma Magyarországon egészen biztos, hogy készpénzes szponzor nélkül nem lehet nyereségesen rendezvényt szervezni. És ilyen nekünk sajnos nincs. Egyértelműen kijelenthetem, hogy ez egy nagyon rossz üzlet, sőt, nem is üzlet, mivel hát ez a szó sem illik ide. Ez nem üzlet, hanem egy bolond szenvedély és valamiféle ethosz. És azt vélem gondolni, hogy ezt a versenyzők is érzik. Összegezve: idén is azért imádkozunk, hogy az a bizonyos Szent Nulla konvergáljon minimum önmagához.

A köztudottan egymással erősen rivalizáló salsa tánciskolák hogyan viszonyulnak ehhez a versenyhez?

Nekem az volt a szerencsém, hogy a zenekarom révén sok évvel korábban kerültem kapcsolatba olyan emberekkel, akikből később tánciskola vezető lett. Időben tehát csak sokkal később lettem Lilivel és José Luis-zal egy „konkurens” tánciskola tulajdonosa – a személyes barátságok korábban születtek. Ezért valamennyi tánciskolai vezetővel egészen kivételesen jó kapcsolatom van. De tudom, hogy nem ez a kérdés és nem szeretnék mellébeszélni. Szerintem is rendkívül erős a rivalizálás és még annál is erősebb a különutas megoldások kedvelése. Például az iskolák egy jelentős csoportja anno létrehozta a Magyar Salsa Egyesületet, melynek az lett volna a célja, hogy finom fúziókra nevelje, netán barátságos kompromisszumok felé terelje a salsaiskolákat. Ez a mai napig még számottevő eredmény nélküli, de kezdeményezésnek nem rossz. Ám az egyesülettől függetlenül is vannak értékes és szimpatikus fúziók. Igazából a magyarországi salsás sejtek közösséggé csak a táncos esti bulikon, és reményeim szerint majd ezen a versenyen válnak. Szóval, csak barátkozzanak és ismerkedjenek meg egymással, rájuk fér. Visszatérve a rivalizáláshoz, ezért van ennek egy nagy előnye éspedig az, hogy pont ezen a versenyen itt a kitűnő lehetőség arra, hogy a különböző tánciskolák növendékei és koreográfusai összemérhessék tudásukat más iskolák művészeivel és táncosaival.

Mikor lesz a következő verseny, a versenyzők meddig jelentkezhetnek?

2016. január 16-án lesz a következő rendezvény a Klauzál Házban, a versenyzők 2016. január 10-ig nevezhetnek. Kivételes esetekben ez után is elfogadunk regisztrációt. A belépőjegy terveink szerint egységesen 2500 Ft lesz. Így ha telt házunk lesz, akkor sikerrel elérhetjük azt a korábban említett nullát. Jegyeket a www.salsaverseny.hu weboldalról lehet rendelni, vásárolni, de a verseny napján – ha marad – is árusítani fogjuk. Szeretettel várunk mindenkit. Mottónk: „A salsa életkor- és tudásszint-független, valamint nagyon alkalmas arra, hogy egy életre meghatározó, emberi kapcsolatok születhessenek.”

Kikből áll a zsűri?

A meghívott külföldi szakembereket nem számítva a legnevesebb tánciskolák vezetőiből, táncpedagógusaiból. A verseny védnöke évek óta a magyarországi kubai nagykövet.

Funk Ivett

További információ: International Salsa Competition Hungary-Budapest/Nemzetközi és Országos Salsa verseny Budapest
www.salsaverseny.hu, www.klauzalhaz.hu

Fotók: www.salsacompetition.eu


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble