728 X 90

Sztárporté Tabáni Istvánnal

By Frizura & Szépség

A Sztárportré vendége Tabáni István énekes, dalszerző, festőművész, 2009-ben jelentkezett az egyik tehetségkutató műsorba, amit végül meg is nyert.

Sztárportré Tabáni Istvánnal

Részlet az interjúból:

A feleségem születésnapján döntöttük el, hogy szeretnénk babát. Jó érzés volt. Meg kellett, hogy érjen bennem is ez a dolog, hogy készen állok az apaságra. Jó érzés az a tudat, hogy szülő vagyok. A gyermek egy olyan pont az életemben, aki nagyon fontos nekem, és számíthat rám most is, és majd a későbbiekben is. Mindig van egy döntés! Annak idején a tehetségkutató műsor előtt, el kellett döntenem, hogy tényleg foglalkozom az énekléssel, vagy nem.

Olyan helyzetben voltam, hogy most akkor megpróbálom az éneklést, és ha nem jön össze, akkor teljesen más irányba haladok tovább. Sikerült. Szerintem ez mindig bennem volt, csak nem tudtam róla. Kellettek olyan emberek is az életemben, akik erősítettek, hogy ez az én utam. Amikor a színpadon vagyok, akkor én döntök, én irányítok. Ez ugyanígy van akkor is, ha rajzolok. Azt fedeztem fel, hogy a színpadon sebezhetetlennek érzem magam, és sokkal erősebbnek mint a magánéletben. A színpadon jobban meg is nyílok, mint az életben.

A teljes interjú itt megnézhető:

Fotók és forrás : Sztárporté

Cikkajánló: Sztárportré Mikó Istvánnal 

Sztárportré Horváth Charlieval

Kulcsszavak: , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble