728 X 90

Sztárportré Koltai Róberttel

By Darók Ramóna

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész.

Sztárportré Koltai Róberttel

Koltai Róbert a Sztárportréban beszélt a Batang felé című darabról: “A darab nem egyszerűen az öregedésről szól, hanem tulajdonképpen út a demencia felé. A darab elején az egyik főszereplő még tud intézni mindenféle dogot, de a darab végére elérünk oda, hogy már csak az álmaiban él, és azokba kapaszkodik. A darabot Gaál Ildi rendező találta, az ő ötlete volt, hogy csináljuk meg, és nagyszerűen meg is rendezte. Fura, hogy pont a az életből kikopni készülő figurát játszom, akinek bizony tényleg küzdelem a koncentráció.”

Sztárportré Koltai Róberttel

Megjelent a Sose Halok meg? című könyv, kérdőjellel a végén. Egyenlőre nem érzem, hogy vége lenne – mondta Koltai Róbert. Hangilag, képileg felújításra került a Sose halunk meg című film: “Szinte beleborzongok, ha arra gondolok, hogy mi lett volna, ha ez a digitalizálás meg lett volna már akkor, amikor az Oscar-díjért mentünk. Csupa jó kritikát kapott így is a film, még a mono hangzás ellenére is. Így is megvette az amerikai HBO, és sokszor vetítették Amerikában.” Januárban az 50+ Táncdalfesztivál koncerten Koltai Róbert a Nagy utazás című dalt fogja előadni: “Ez nagyon nagy megtiszteltetés, mert kimondhatom, hogy 20 évig tanultam ezt a dalt, amíg el mertem énekelni nyilvánosság előtt.”

 

A teljes interjú itt nézhető meg:

 

Fotók és Forrás: Sztárporté

Cikkajánló: Újdonságok a lebilincselő könyvtől a finom bőrápolóig

Kulcsszavak: ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség