728 X 90

Védekezzünk megfelelően a városi életforma okozta stresszhatások ellen!

By Frizura & Szépség

 

Kávéházakkal, üzletekkel, kerékpárutak kilométereivel, színházakkal, kiállításokkal és koncertekkel teli mozgalmas élet. Bármit is jelentsen számunkra az urbanista életmód, egy dolog világos: a szennyezett levegő bizonyítottan felelős az arcbőr állapotáért, és ezt egy városban gyakorlatilag lehetetlen elkerülni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a káros környezeti hatásoknak meg kell mutatkozniuk az arcunkon is. Elég, ha tudjuk, hogy melyik arcápoló a leghatásosabb, és hogyan védekezzünk megfelelően a városi életforma okozta stresszhatások ellen.

A város megváltoztatja a bőrt. Segít a helyes ápolás!

A kipufogógáz, a füst és a por. Mindez szennyezi és irritálja az arcbőrt. Akár a városban élünk, akár dolgozni járunk oda. Bizonyos idő után ezeket a szennyeződéseket felfogja a bőr természetes védőrendszere. Idővel azonban éppen ezek a tényezők csökkentik a bőr ellenállóképességét. A meggyengült bőr pedig nem képes már ugyanolyan jól végezni a dolgát, mint korábban. Ennek hatására érzékenyebbé, szárazabbá és problémásabbá válhat az arcbőr. Amennyiben ehhez hozzáadjuk még a stresszt és az alváshiányt, ideális környezet alakul ki a szervezetünkben a felgyülemlett szabadgyökök számára, amelyek elvonják a bőrtől az oxigént. Hatásukra bőrünk szenved és idő előtt öregszik – a levegő hatására megbarnult és romlásnak indult felvágott almához hasonlóan oxidálódik. Ha azt szeretnénk, hogy a mozgalmas városi élet negatív hatásai ne látszódjanak meg a bőrünkön, csak kövessük a NIVEA szakemberek tanácsait!

A szappan nem elég! Válasszuk a mélyreható méregtelenítést.

A városban egyszerűen kötelező a bőr tisztítása. Nem elég este lemosni a sminket, reggel pedig könnyedén áttörölni. Kicsivel több ápolásra szorul. Hetente egyszer ezért ne feledjük el a bőrradírt vagy az arcmaszkot.

Védjük a bőrünket a külső behatásoktól.

A megfelelő nappali arckrém hosszantartó védelmet nyújt a szennyeződésekkel és az UV-sugarakkal szemben és 48 órán át tartó intenzív hidratálást biztosít. Az összetevőknek, az antioxidánsoknak köszönhetően bőrünk gyönyörűen sima és üde lesz már az első használat után.

Segítsük a bőrünket regenerálódni alvás közben.

A városban eltöltött nehéz nap után bőrünknek is szüksége van pihenésre és regenerálódásra. Használjunk éjszakai arckrémet, mert a bőrnek szüksége van regenerálódásra éjjel is. A hosszantartó hidratálás és a gyönyörűen kisimult arcbőr már csak hab a tortán.

Bőrünk a védőpajzsunk!

Az egészséges és ragyogó arcbőr titka a bőr felső rétegének megfelelő pH-értéke is. Ez a réteg kerül kapcsolatba a külvilággal, így pajzsként működik, és védi a testet a környező szennyeződésektől a portól és a baktériumoktól is. Hogy az arcbőr pH-értéke optimális szinten maradjon, olyan kozmetikumokat és bőrápolókat kell választani, amelyek pH-értéke 5 és 6 között mozog. Egyedül ezek a készítmények nem irritálják és nem szárítják ki a bőrt. Sőt bőrünk rugalmas és bársonyos marad, ha használjuk is őket. Speciális arckrémek használatával azonnali segítséget nyújthatunk bőrünk számára, hogy erősítsük természetes védekezőképességét. A bőrápoló kiválasztásakor az optimális pH-értéken kívül figyeljünk a megfelelő hidratálásra és az antioxidánsok meglétére is.

Pótoljuk az antioxidánsokat és engedjük, hogy bőrünk felragyogjon!

Testünk szerencsére rendelkezik saját védelemmel a szabadgyökök ellen – ezek az antioxidánsok. A természetben két anyagban találhatók meg. Az aszkorbinsavban, amelyet C-vitamin néven ismerünk, és a tokoferolban, amely az E-vitaminok csoportjába tartozik. De mely élelmiszerekben találjuk meg ezeket? Antioxidánsokban gazdagok például az erdei gyümölcsök, az áfonya, az eper vagy a málna. Ezen kívül megtalálhatók még a legkülönbözőbb gyümölcsökben és zöldségekben, de a zöld teában és a szőlőlében is. Néhány gyógynövény is tartalmaz antioxidánsokat. Fűszerezzük ételünket mondjuk rozmaringgal, kakukkfűvel, mentával vagy zsályával. Antioxidánsok a hűtőben: alma, citrom, kiwi, őszibarack, avokádó, brokkoli, spenót, káposzta, fokhagyma, sárgarépa

Az avokádó duplán hatásos!

Használjuk ki az antioxidánsok erejét kétszeresen is, és készítsünk házi arcmaszkot avokádóból. Már az azték nők is használták, mert észrevették a bőrre gyakorolt pozitív hatásait. Nyomkodkjun szét egy érett avokádót, adjukn hozzá egy kis mézet és egy kanál fehér joghurtot. 15 perc elteltével a maszkot mossuk le és élvezzük a friss, rugalmas és bársonyos bőr érintését. Reggelente kávé helyett válasszunk inkább egy egyszerű, antioxidánsokkal és energiával teli smoothie-t. Pár perc alatt elkészül és nyugodtan magunkkal is vihetjük – akárcsak a kávét!

5 tipp, hogy a városban is szép legyen a bőrünk: Igyunk tiszta vizet – ne édes limonádét! Minden étkezéskor fogyasszunk gyümölcsöt és zöldséget! Mozogjunk min. 30 percet naponta! Kivétel nélkül minden nap ápoljuk a bőrünket! Hetente egyszer végezzünk mélytisztítást az arcbőrünkön!

Forrás és fotók: NIVEA


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble