728 X 90

Zumba: egy vérpezsdítő mozgásforma

By Frizura & Szépség


A zumba-sztori Kolumbia Cali nevű városában a ’90-es évek közepén kezdődött. Beto Perez aerobik és latintánc oktató egy napon, mikor megérkezett aerobik órájára, észrevette, hogy otthon felejtette a zenéit. Nem volt mit tenni, gyorsan cselekedni kellett, így elővette táskájából kedvenc latin gyűjteményét, amely csak tradicionális salsa, merengue és cumbia slágerekből állt. Csupa nagybetűs zenével, akusztikus hangszerelésben, vágatlan eredeti változatban. Improvizált, és levezette élete első zumba edzését. Sokéves oktatói tevékenysége alatt ez volt az első olyan óra, amelyen edzőként nem kellett „harcolnia” a vendégeiért, mivel úgy tűnt, saját magukat motiválják, amit akkor hirtelenjében nem is értett. A vendégek egy óra után azonnal rajongókká váltak, és alig várták a következő edzést. A véletlenből megszületett egy új fitneszkoncepció, a „ZumbaFitness”.

A zumba szó a zumbear igéből, kolumbiai szlengből ered. Azt jelenti „gyorsan mozogni és szórakozni”. Más latin nyelveken pedig bulit, partit jelent. Beto fölnőtt a kihíváshoz, meghozta a döntést, hogy világszerte megismerteti az emberekkel ezt a szenvedélyt. Csak egy pár hónap telt el és Beto új módszere annyira felkapottá és közkedveltté vált Caliban, hogy Shakira is felkérte a „Pies Descalzos” című album koreográfusának.

A zumba a latin inspirációnak engedve a csípő és törzs mozdulatait kötelezően beemeli a mozgásanyagba. Nincs hosszan tartó koreográfia, amit meg kell jegyezni. Az autentikus, valódi zenék struktúráját megőrizve csökkenti az edzésprogram monotonitását, rövidtávú memóriát, jóval kisebb figyelmet igényel, mint például az aerobik. Magyarországra 2009-ben érkezett meg – és azóta nagyon közkedvelt.

 

Speciális zumba óratípusok

• Zumba Gold – elsősorban az aktív idős korosztály alacsonyabb intenzitású edzésprogramja, amely tartalmaz egy speciális székes gyakorlatsort is. Emellett ezt az órát ajánlják azoknak, akik a zumba alapjaiban szeretnének jobban elmélyülni, vagy a sporttal, testmozgással való ismerkedés legelején tartanak, és kondíciójuk még csak kialakulóban van.

• Zumbatomic – a gyerekek zumbája. Az órán vicces koreográfiákat és mellesleg spanyol nyelvet tanulhatnak a gyerekek, hiszen a mozdulatok a szöveghez igazodnak. Habitustól, egyéniségtől függően 4-12 éves korig ajánlott.

• Zumba Toning – a valódi bombaedzés, amely a zumba és az alakformáló óra keveréke.

• Aqua Zumba – az igazi medencés parti. Mindenkinek, kor nélkül ajánlott. A Zumba® formula és filozófia hagyományos aqua fitness gyakorlatokkal ötvözve.

Mini interjú Krisztián Anett zumba oktatóval

Kiknek ajánlod?

Mindenkinek! Kortól, nemtől, edzettségi szinttől függetlenül! Bárki, bármikor csatlakozhat! Hiszen ez a mozgásforma kortalan és nem igényel semmilyen táncos előképzettséget, mellesleg táncpartner sem kell hozzá. De főként azoknak, akik úgy szeretnének alakot formálni és megszabadulni a felesleges kilóktól, hogy közben jól érzik magukat. Hiszen a zumba órák során észre sem venni, hogy komoly gyakorlatokat végzünk, ugyanis mindenki mosolyog és élvezi a ritmusokat és a mozdulatokat.

Mennyire hatásos a zumba?

A kalóriaégetés személyenként változó, függ pl. az edzettségtől, a kortól és nem utolsósorban a mozgás intenzitásától is. De egy óra alatt kb. 600 kalóriát tudunk elégetni. Érdemes tehát mindent beleadni a zumba óra során és legalább úgy bulizni, mint hétvégenként a kedvenc szórakozóhelyünkön, a legjobb barátainkkal, a legforróbb ritmusokra.

Minél dinamikusabb a mozgás, annál nagyobb eredményt érhetsz el. A zumbalényege az interval edzésmódszer, tehát a lassabb-gyorsabb, alacsony és magas intenzitású dalok és koreográfiák összeválogatása. Ezáltal javul test fizikai kondíciója és az izomtónus.

Mik a Zumba legfőbb pozitívumai?

Címszavakban?

  • Jókedvre derít
  • Elfeledteti a hétköznapokat
  • Önmagadat adhatod
  • Stresszűző
  • Csapatépítő

Mire van szükség egy zumba óra alatt?

Kényelmes sportcipőre (aerobic és nem futó cipő) és ruhára, törölközőre és vízre. Továbbá semmiképp sem szabad otthon hagyni a jókedvet, a vidámságot és a vállalkozó szellemű barátokat, rokonokat.

És mi a helyzet az erősebbik nemmel? Őket is fellelni az óráidon?

Igen, megfordulnak az óráimon, de sokkal kevesebben, mint a hölgyek. A legtöbben sajnos félnek a tánctól és hölgyek tekintetétől. Remélem, hamarosan ilyen téren is megmutatják, hogy ők képviselik az „erősebbik nemet”!

Programajánló: Zumba Party Anettel 2012. december 29-én Cegléden. További információ: www.zumbanett.hu

Pár hely, ahol kipróbálhatja a zumbát:

Zumbanett (www.zumbanett.hu; Budapest, Cegléd)

Zumbasabor Izával (www.zumbasabor.com; Budaörs, Budakeszi, Érd, Budapest)

Fotók: www.zumbasabor.com,www.zumbanett.hu, www.photo.benkojanos.com


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble