728 X 90

Frizura arcforma szerint

By Frizura & Szépség

Frizuraválasztás arcforma szerint

Ha új frizurát szeretnénk, akkor érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy milyen az arcformánk. Az arcforma mellett a  nyakunkat és a váll szélességét is vegyük figyelembe. A frizura megfelelő hosszúságának kiválasztásakor fontos, hogy a fülcimpánk és az áll milyen távolságra és milyen szögben helyezkedik el egymástól. Ha nem vagyunk biztosak, hogy milyen legyen az új frizuránk, kérjük ki szakemberek tanácsát. Az is lényeges, hogy a tanácsokat is módjával fogadjuk el, és ha teljesen távol áll tőlünk egy stílus egy frizura, akkor ne engedjük magunkra erőltetni azt. Érezzük jól magunkat az új frizuránkkal, és ne feszengjünk vele. A divattrendek követése sem olyan nagyon lényeges, mert előfordulhat, hogy éppen nem nekünk kedvez az aktuális trend. Ilyenkor egy klasszikus modellel jobban járunk.


Szív alakú arcformához passzoló frizura

A szív alakú arc ismertetőjegyei a széles homlok és a csúcsos áll. A homlok- és az állrész a szemkörnyékhez és az orcákhoz képest keskeny.  Ezt a megfelelő frizurával lágyabbá és kerekebbé tudjuk formálni. Ilyen esetben kerüljük a túl rövid frizurákat, de a vállhosszúságnál sem legyen hosszabb a hajunk.

A fejtetőn sem szabad túldúsítani a hajat, mert még szembetűnőbbé teszi a keskeny állat. Előnyös lehet, ha állhosszúságú, enyhén lépcsőzetes frizurát választunk. Optikailag úgy tudjuk kerekíteni az állat, ha például körkefével lágyan kifelé szárítjuk a hajvégeket.

Kerek arcformához passzoló frizura

 

Jellemzői: a homlok vonala valamivel szélesebb az áll vonalánál. Telt, esetleg pufók arc, nemegyszer kiugró járomcsontokkal és kevésbé hangsúlyos állrésszel.

Ha kerekebb az arcunk, akkor kerüljük a túl rövid hajat. A legalább állig erő hajhosszúság vagy annál hosszabb haj ajánlott. A hosszú haj optikailag megnyújtja az arcot.  A mélyen az arcba hulló frizura szintén előnyös.

Ovális arcformához passzoló frizura

Jellemzői: a homlok vonala valamivel szélesebb az áll vonalánál. Az ovális arc szinte nem is igényel korrekciót. Szerencsés arcforma, mert majdnem minden frizura jól állhat. A kor előrehaladtával ez az arcforma is vékonyabb, hosszúkásabb lesz. Ilyenkor kerülni kell, hogy a haj rátapadjon a fejre. Ehhez ideális frizura az áll vagy a váll hosszúságáig tépettre vágott bubifrizura. Ez megemeli és dúsítja a hajat a hajtőnél.

 

Szögletes arcformához passzoló frizura

 

A szögletes arcforma jellemzői a szélesebb, csontosabb arc és a határozott homlok- és állrész. A szögletes formájú arc érdekes, különleges hatást kelt, de idősebb korban keményítheti a vonásokat. A lépcsőzetesre, finoman tépettre nyírt haj meglágyítja az arcot. Ehhez az arcformához bármilyen hosszúságú haj passzol, de figyelni kell, hogy  fejtetőn mindig dúsabb, teltebb legyen a hajkorona. Ha túl hosszú az állunk, akkor a túl rövid hajat kerüljük, mert még jobban kihangsúlyozza az áll formáját. Az előreálló állat lágyítja, ha befelé, az arc felé szárítjuk a hajvégeket.

Keskeny arcforma

 

 

Jellemzői: szögletes, de szűk arcforma, sokszor hosszúkás orral párosítva. A frizura megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne legyen se hosszú, se félhosszú. A legjobban a bubifrizura kerekíti az arcot.

 

 

Háromszög alakú arcforma

Jellemzői: széles homlok, magas arccsont, erős áll, a halánték felé keskenyedve.  Ajánlott a fejtetőn laza, hullámos, dús, oldalt pedig keskeny, fejhez simuló frizura.


[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications

Jooble

Jooble