728 X 90

Mit tehetünk a simább és szebb dekoltázsért?

By Frizura & Szépség

A nyári szezon spagetti pántos ruháiban vagy a kivágott felsőkben dekoltázsunk megkerülhetetlenül a pillantások kereszttüzébe kerül. Arcunk, számos ránctalanító művelet hadszíntere, pedig nem ez az a terület, melyen a korosodás árulkodó jelei elsőként mutatkoznak meg! E kellemetlen tisztség a nyak és a mellek közé eső terület, azaz a dekoltázs osztályrészéül jut.

Ennek pedig csak az egyik oka, hogy az itt található bőr vékonyabb, mint a test egyéb területein, így kevésbé rugalmas és ellenálló. A dekoltázst kontrollálatlanul érő UV-sugárzás valamint a bőrápolás elhanyagolása nagyban hozzájárul a korai bőröregedés jeleinek – barna foltok, ráncok, redők – kialakulásához. Életünk folyamán a dekoltázsunk bőre nagy igénybevételnek van kitéve. A terhesség során a legtöbben irigylésre méltó mellekre tesznek szert, ám sajnos csupán kölcsönről van szó, amelyért túlzottan magas „gravitációs kamatot” kell fizetni. A nagyméretű mellek saját súlya folyamatosan megterheli, nyújtja a bőrt, amely ezáltal hamarabb megereszkedik. A kismellűek viszont a push-up melltartók viselésével mélyítik el a középvonalon idővel megjelenő barázdát. Mindemellett szomorú tény, hogy a legtöbben még a szóban forgó területek hidratálásáról is megfeledkeznek, pedig lehetőségük lenne jobbnál-jobb, öregedés gátló és feszesítő dekoltázsápoló készítményekből válogatni.

Ha a krém nem segít

A korszerű dekoltázs-ápoló készítmények glikolsav- vagy retinol tartalma a nap okozta károsodások, valamint az apróbb ráncok kezelésében hatékony. Vagy használjunk 50 faktoros fényvédő krémet januártól decemberig, vagy hordjunk garbót! Ez a két legjobb megoldás arra, hogy megelőzzük az UVA- és az UVB-sugarak miatt bekövetkező bőröregedést, ami alapvetően a bőr elvékonyodását, ráncosságát és az öregségi foltok kialakulását jelenti. Minden nap kenjük be nyakunkat és a dekoltázst öregedés gátló arckrémmel vagy kifejezetten dekoltázs ápolására kifejlesztett termékkel. Emellett nem szabad megfeledkezni az elhalt hámsejtek eltávolításáról finom bőrradírral, heti egy vagy két alkalommal.

A nyak izomzata (Platysma) nem csatlakozik a csontos vázhoz, ezért még hajlamosabb arra, hogy elveszítse rugalmasságát. Komolyabb megereszkedés esetén érdemes fontolóra venni a non-invazív (műtétmentes) kozmetológiai beavatkozást. A legegyszerűbb, leggyorsabb és egyben leglátványosabb kezelés a dekoltázs hialuronsavas feltöltése, amely által a bőr visszanyeri hidratáltságát és fiatalkori volumenét. A bőrfelület ráncai, redői kisimulnak, így a dekoltázs nem árulkodik többé a korunkról! A Royal Clinics orvos-esztétikai központban szakorvosi konzultációt követően a magas minőségű töltőanyagot mezoterápia útján, extra vékony tűvel, apró tűszúrásokkal, egyenletesen elosztva juttatják a bőr mélyebb rétegeibe helyi érzéstelenítés mellett. Már egyetlen kezelés is látványos eredményt hoz, de a bőr állapotától függően 1-3 kezelést javasolnak elvégezni havi gyakorisággal, így akár 1 évig is fennmaradhat a kívánt fiatalító hatás.

Fotó és forrás: Royal Clincs

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ne maradj le cikkeinkről

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás