728 X 90

Őszi színek: színkavalkáddal a jó közérzetért!

By Frizura & Szépség

Ha ősz, akkor újra előkerülnek a szekrényekből a sálak, pulcsik, kardigánok és a kabátok. Bár ez az időszak főként a szürkeségről és a melankóliáról szól, érdemes ilyenkor is inkább a színes holmikat választani, hiszen egy harmonikusan összeválogatott szettel jelentősen befolyásolhatjuk a közérzetünket. A Premier Outlet összegyűjtötte, hogy milyen színeket érdemes idén ősszel magunkra öltenünk, hogy kiegyensúlyozott és vidám legyen a novemberünk.  

Nem csak a természetnek állnak jól az ősz színei, végre visszatértek a boltok polcaira a bordók, sárgák, narancsok és zöldek. Ha vidámak, energikusak és divatosak szeretnénk lenni, ne az időjárás szürkeségét kövessük, hallgassunk inkább a falevelekre, hiszen csupa olyan színben pompáznak, amelyek jó hatást gyakorolnak a szervezetünkre.

Vörös

A vörös a melegség színe. Felgyorsítja a szívverésünket, aktivitásra késztet, erős motivációs erővel bír, sőt, még a fájdalmat is csillapítja. A hűvös őszi reggeleken nincs jobb érzés, mint belebújni egy nagy piros kötött pulcsiba, és megadni a kezdő lökést a napnak.

Őszi színek – narancssárga

Ha hajlamosak vagyunk az őszi-téli depresszióra, hordjunk minél több narancssárgát, ez ugyanis az öröm és a szabadság színe. A vöröshöz hasonlóan melegséget áraszt, de nem pörgeti úgy fel a szívverést, cserébe energetizál, vidámságot okoz és az idei trendekbe is remekül illeszkedik.

Őszi színek – sárga

Nem fér kérdés hozzá, hogy 2018 őszi színe az okkersárga. Ha úgy érezzük, hogy szükségünk lenne egy kis plusz lelkesedésre, mindenképpen sárga darabokat akasszunk le a vállfáról, hiszen ez a szín stimuláló hatású, serkenti az agyi tevékenységeket, és a szorongást is oldja.

 Őszi színek –  zöld

A zöld a megnyugvás, a természet, a harmónia színe, javítja a koncentrációt és besegít az ideális nyugalmi állapot elérésbe is. Emellett a többi őszi színnel párosítva ütős összeállítást tudunk létrehozni, ami önmagában képes megteremteni a külső-belső összhangot még a hűvös őszi napokon is.

Fotók és Forrás: Premier Outlet

Cikkajánló: Októberi divathíreink

Kulcsszavak: , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség