728 X 90

Így éljük túl a parlagfűszezont – 3 praktikus tipp a tüsszögős, orrfolyós napokra

By Frizura & Szépség

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) figyelmeztetése szerint augusztusban megkezdődött a parlagfűszezon[1], amely – a korábbi évek tapasztalatai alapján – egészen októberig eltarthat. Komoly problémáról van szó, hiszen Magyarországon akár mintegy 2,5 millióan is szenvedhetnek parlagfűallergiában[2] – számukra gyűjtöttük össze, hogy a gyógyszeres kezelés helyett vagy mellett hogyan tehetik élhetőbbé az előttünk álló heteket.

A városban rosszabb

Aki megteheti, a legnagyobb pollenkoncentriációval jellemezhető hetekben utazzon el tisztább levegőjű vidékre, a hegyekbe[3]. A légszennyezés ugyanis megsokszorozza a pollenallergia veszélyét, hiszen a pollenek felületére rátapadnak a levegőben lévő ebben az időszakban elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari tevékenységből származó koromszemcsék. A koromszemcsékből a nyálkahártyára kerülve kátrány képződik, amely elősegíti a pollenszemcse átjutását a nyálkahártyán.[4] Ez ellen a szervezet immunrendszere megpróbál védekezni: így jön létre a jól ismert allergiás tünetegyüttes, vagyis a tüsszögés, vizes orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás, garatviszketés, fülviszketés, könnyezés, szemviszketés, kötőhártya-gyulladás, szemfáradékonyság, sőt, akár fáradtság, levertség és fokozott alvásigény.

Mossuk le a polleneket

A szabadból hazatérve az utcán hordott ruhát jobb lecserélni, illetve le kell mosni a kézre, arcra, szemöldökre, arcszőrzetre tapadt polleneket, de tiszta vízzel vagy tengervizes orrspray-vel az orr is átöblíthető.[5] Hasznos lehet az is, ha – különösen a hosszú hajúak a megszokottnál gyakrabban mossák meg vagy öblítik le a hajukat, természetesen lefekvés előtt. Célszerű sűrűbben mosni az ágyneműhuzatot, különösen a párnahuzatot is, de a szárítást, az ágynemű szellőztetését ne a szabadban végezzük. Porszívózzunk gyakrabban természetesen lehetőleg HEPA-szűrős készülékkel, vagy akár a távollétünkben is dolgozó robotporszívót bevetve –, mossuk fel a padlót hetente többször, és portalanítsunk minden felületet[6].

Tisztítsuk meg otthonunk levegőjét

Lakásunk levegőjének minőségét számos tényező veszélyezteti: jelentős gondot tudnak okozni az olyan biológiai szennyezők, mint a penész, vagy a poratkák, de a festékek vagy ragasztók oldószerei, a takarítószerek, a légfrissítők, a rovarirtó szerek sem a barátaink, nem beszélve a műanyag termékekből, bútorokból, lakástextíliákból, műszaki cikkekből kipárolgó ártalmas vegyületekről. Ez nem minden, hiszen a dohányzás mellett a füstölők, gyertyák használata, sőt a konyhai sütés-főzés is egészségre káros anyagokat juttat a levegőbe, növelve a rendkívül kisméretű részecskékből álló szálló por mennyiségét. A szakértők a beltéri levegő minőségének javítására elsősorban a szellőztetést ajánlják, ám ha napokon-heteken át folyamatosan rendkívül magas a pollenkoncentráció, jól jöhet egy minőségi légtisztító berendezés vagy egy légkondicionálóval kombinált légtisztító. “A legkorszerűbb, léghűtést és légszűrést egyaránt biztosító, LG DualCool & Pure rendszerű légkondicionáló például képes valós időben érzékelni és kiszűrni a rendkívül kisméretű porszemeket, kórokozókat még 1 mikronos méretben (PM 1.0) is. Az ilyen készülékek további előnye, hogy automata tisztítási funkcióval rendelkeznek, ami azzal, hogy a berendezés kikapcsolása után önműködően leszárítja és párátlanítja az oldalfali beltéri egység hőcserélőjét, megakadályozza a baktériumok és a penész megtelepedését.” – tanácsolja Nagy Sándor József, az LG Magyarország szakértője.

Fotók és forrás: LG DualCool & Pure rendszerű légkondicionáló

Cikkajánlók:

Szeptemberi szépségújdonságok

Ismerjétek meg a Nu Skin TR90-életmódprogramját! Eredmények már akár 30 nap alatt is

Több mint hajhosszabbítás: önbizalom, nőiesség és boldogság – interjú Jenser Sofiával  

Megjelent Schlovicskó Kata Álom-szivárvány című könyve a sminkek szerelmeseinek

A női szépség ősi indiai hagyománya és szerepe a lelki kultúrában

Tudj meg többet a dermokozmetikumokról!

Hozzuk egyensúlyba az arcbőrünket az új Epoch Yin and Yang Mask arcpakolással!

 

[1] https://www.facebook.com/nemzetinepegeszsegugyikozpont/posts/4060699764000764, [2] https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/allergia/cikkek/egyre_tobb_az_allergias/20190716152801, [3] https://www.allergiakozpont.hu/pollenallergia, [4] https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/vesszen-a-parlagfu-meg-inkabb-a-fobunos-a-levegoszennyezes/, [5] https://orvosilexikon.hu/cikkek/allergia-mit-tehetunk, [6] https://szimpatika.hu/cikkek/7138/igy_gyozhetjuk_le_a_pollenallergiat

Kulcsszavak: , , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications