728 X 90

Olyan lett, mint amilyenre vágytam. Szemöldöktetoválás mesterfokon Mathisz Helgánál

By Frizura & Szépség

Már régóta foglalkoztatott az a gondolat, hogy a szemöldökömnek legyen egy végleges, szép formája és ne kelljen két-három hetente formázni és megfesteni. Természetesen tisztában voltam azzal is, hogy ezt legjobban a tetoválással lehet elérni, de valahogy mindig féltem belevágni.

Profi kezek között

A szemöldököm eredeti formájával aránylag még elégedett voltam, de a színe és a sűrűsége az évek múlásával sokat veszített az eredetijéből. Mathisz Helgának jól ismertem a harmóniát sugárzó, elegáns szalonját, ahol többször is megcsodálhattam művészi alkotásait, amit mindig a legmodernebb technikai eszközökkel végzett. A bizalommal tehát az első perctől fogva nem volt gond. A beavatkozástól és az ezzel járó esetleges fájdalomtól viszont bevallom féltem, de azzal is tisztában voltam, hogy a szemöldök minden embernél meghatározó szerepet játszik az arc összhatásának megítélésében.

Minden a tervezéssel indul

Végül is egy előzetes megbeszélés után végre rászántam magam. Bevallom egy kicsit izgatott hangulatban léptem be a szalonba, de Helga nyugalma egy idő után rám is hatott. Lépésről lépésre elmondta a beavatkozás menetét, majd kaptam egy kérdőívet, amit ki kellett töltenem. Ezután elkezdődött a tetoválás. Először is Helga megtervezte, majd megrajzolta a szemöldököm várható formáját annak érdekében, hogy a végeredmény tökéletes legyen.

 A sminkceruzával felrajzolt forma kb. 10–20%-ban vastagabbnak tűnt, de Helga megnyugtatott, hogy ez a rajz miatt van. Mindketten teljesen elégedettek voltunk az elért formával. Ezután kiválasztottuk azt a színt, ami legjobban harmonizált az arcomhoz, a hajam színéhez és az egész egyéniségemhez. A bőrömre felvitt színmintákból választhattam, amiket Helga felrajzolt a szemöldököm fölé. Mindketten ugyanarra a színre szavaztunk. Majd következett a bőr megtisztítása. Ezt követően felületi érzéstelenítőt kaptam a szemöldöktetoválással járó kellemetlen fájdalomérzés elkerülése érdekében.

A végeredmény az lett, amire vártam

A szemöldöktetoválás a már előre felrajzolt szemöldökformát pontosan követve teljes pigmentálással, szálazásos technikát alkalmazva történt. Helga vékony szálakat húzott a formán belül. A beavatkozás az érzéstelenítőnek köszönhetően alig volt érzékelhető. A végeredmény az lett, amire vártam. Tökéletes! Utóápoló krémet is kaptam, amit pár napig használtam. Egy hét telt el a beavatkozás óta, és semmi fájdalmat nem éreztem utólag sem. A környezetemmel együtt nagyon elégedett vagyok Helga munkájával. Az elmúlt egy hét alatt már sokszor elhangzott az a mondat, hogy a megújult szemöldököm ragyogóan kiemeli a szemem, és milyen jól áll az arcomhoz és az egyéniségemhez.

Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Kovács M. Dóra

Most érdemes szemöldöktetoválást csináltatni! Minden szemöldöktetoválásból 15% kedvezményt kaphatnak a Frizura & Szépség olvasói augusztus végéig a Mathisz Helga Szépségszalonban!

Mathisz Helga Szépségszalon  – Bejelentkezés 0620 262 8286

Cikkajánló:

Nyári szépségújdonságok

Hozzuk egyensúlyba az arcbőrünket az új Epoch Yin and Yang Mask arcpakolással!

Epres tiramisu Gretas Kitchen módra

Reggeli Gretas Kitchen módra

Gretas Kitchen hírek és újdonságok

Beleszülettem a fodrászkodásba, interjú Jenser Sofival

Ezért szeretjük a Naja Forest Ganoderma Hialuron Sejtmegújító Szérum Essenciáját

Kulcsszavak: , , , , , , ,

[an error occurred while processing the directive]

Leave A Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél regisztráció

Frizura és szépség

Jazmin Communications

Jazmin Communications